Az Ökológiai Kutatóközponthoz tartozó Balatoni Limnológiai Intézetben (BLI) tavaly tavasszal üzemeltek be Közép-Kelet Európában elsőként egy olyan vízi mezokozmosz-rendszert, amelyben valós környezetet, ökoszisztémát lehet szimulálni a laboratóriumi mikrokörülményeknél nagyobb, életszerűbb közegben - derül ki az MTI híréből.
A 12 darab 5 ezer literes tartályból álló kísérleti telepen azt vizsgálták, hogy a globális felmelegedés velejárói közül az éves átlaghőmérséklet növekedése vagy a szélsőséges mértékű nyári hőhullámok vannak-e nagyobb hatással a Balaton élővilágára.
Négy tartályban a jelenlegi helyzetet, négyben az évszázad végére prognosztizált 3 Celsius-fokkal melegebb átlaghőmérsékletet, négy tartályban pedig a szélsőségessé vált időjárást modellezték kétszer egy hétig tartó plusz 6 fokos átlaghőmérséklet-emelkedést szimulálva.
Vad Csabának, az intézet kutatójának beszámolója szerint az előzetes eredmények azt mutatják, hogy az átlaghőmérséklet kisebb emelése rövid távon önmagában nem indított be jelentős mértékű algásodást. Ugyanakkor a szélsőséges időjárást, azaz hőhullámokat modellező tartályokban gyorsan zöldülni kezdett a víz az elszaporodó algák miatt, de az azonos szinten tartott tápanyagtartalom mellett ez sem vált olyan intenzívvé.
Ezeket a kutatásokat jövőre különböző tápanyag-terhelés vizsgálatokkal kívánják kiegészíteni, amely egyebek között hozzájárulhat a Balatonban egészségügyi kockázatot jelentő kékalgák elszaporodásának megértéséhez. Ezen eredményeket összevetik a Balaton-monitoring adataival is. A kutató hangsúlyozta, a mezokozmoszokban zajló kutatások globális szintű problémákra keresnek válaszokat, ebben a munkában a Balatonnak is kitüntetett szerepe lehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.