A júniusi újranyitás óta minden hétvégén zongoraszó várja a vendégeket a Gerbeaud-ban, a Vörösmarty téren. A zongorista, Pikács István mellett számos koncertet is tartottak a
kávéház teraszán, a Budapesti Vonósokon keresztül az olasz áriaestig.
Szeptember utolsó hétvégéjén és október elején viszont a jazz zenéé lesz a főszerep. Szeptember 27-én a fiatal The Coquette Jazz Band lép a Petit Gerbeaud képzeletbeli színpadjára. A zenekar szerepelt már olyan vezető fesztiválokon, mint a bécsi Jazzland, a genti Upside Down, a Maribor SF, az Amsterdam LX, a Brussels LX vagy a magyarországi Jazz Capital Festival.
Őket követi október 3-án Hajdu Klára és Szakonyi Milán, akik 16 órától adnak koncertet a sütik mellé. Október 10-én pedig a stílusok között kalandozó, mindig megújuló Petruska lép majd fel. A koncerten akusztikus trió formában jelennek meg, Sárközi Dina énekesnő társaságában - olvasható a sajtóközleményben.
Az egy hónapos koncertsorozat záróeseményét október 17-re tervezik, de a meglepetés együttes nevét még nem közölték. A szervezők szerint arra a jövő héten derül fény, és az esemény Facebook oldalán hirdetik majd ki, ahol a teljes program és a sütemény lista is megtalálható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.