A borongós hétköznapok után hétvégére visszatérhet a 25 fokos, napos idő

Köpönyeg
PUBLIKÁLÁS: 2020. szeptember 28. 08:49

Bár szeles, borongós hetet ígér a Köpönyeg.hu országszerte, azért hétvégére még megvan az esély, hogy visszatérjen a 24-25 Celsius fokos nappali hőmérséklet – írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.

Keddre az erősen felhős ég alatt többfelé kell számítani esőre, záporesőre, mindeközben az északnyugati szél is erős lesz az ország nagyobb területén. Reggel 9, délután 17°C körül alakul majd a hőmérséklet. Szerdán északkelet felől növekszik meg erősen a felhőzet, így a keleti tájakon többfelé, máshol szórványosan valószínű az eső. Az északnyugati szél továbbra is erős marad, néhol viharossá fokozódik, a kellemetlen, borongós őszi időnk még ezen a napon megmarad, és a 13-19 Celsius foknál sem mérhetünk magasabbat.

Csütörtökön már bíztatóbb lehet a helyzet, délnyugaton ugyanis nemcsak, hogy megjelenik, de hosszabb időszakokra ténylegesen kisüt a nap. Mivel azonban az északkeleti tájakat újabb csapadékzóna éri el, ahol főleg záporok, zivatarok fordulhatnak elő, még mindig nem kúszik 20 °C fölé a hőmérő higanyszála.

Szombaton minden esélyünk megvan arra, hogy napos, langyos időben induljunk el a szokásos őszi, gesztenyegyűjtő sétánkra Forrás: Couleur / Pixabay

Pénteken a délnyugat felől megnövekvő felhőzet miatt eredhet el többfelé az eső, és még mindig csak 20 fok körül maximumra lehet számítani, de a hét utolsó munkanapját már abban a tudatban tölthetjük, hogy másnap újra megláthatjuk a napot, és érezhetjük annak nemcsak világító, de melegítő hatását is. Szombaton ugyanis a viharossá fokozódó déli széllel átmenetileg több fokkal melegebb levegő áramlik hazánk térségébe, így napközben 24-25 fokot mérhetünk majd, aminek ilyenkor még akkor is örülünk, ha elszórtan záporra, zivatarra azért lehet számítani.

A hét első felében tehát még erős hidegfronti, a második felében már inkább melegfronti hatás érvényesül – frontérzékenyek és migrénesek kitartás!

Népi jóslat szeptember 29-re: Szent Mihálykor a keleti szél igen kemény telet ígér. Ha Szent Mihály napján itt van még a fecske, karácsonyig legelhet a kecske.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.