Jövő nyáron megszépülve, újra megnyithat a látogatók előtt Nagyvázsony vára

2021
PUBLIKÁLÁS: 2020. július 29. 19:10

A Nyugat-Dunántúlon, a Veszprém megyei Nagyvázsony községben található Kinizsi-vár építése az 1390-es években kezdődött meg, de eredetileg nem Nagyvázsony község területén, hanem egy másik helyszínen. Az erődítmény névadója az a Kinizsi Pál volt, akit ma a magyar történelem egyik legismertebb és legnevezetesebb hősének tartunk. Mátyás király molnárlegényből lett parancsnoka 1473-ban megkapta a várat a királytól.

Május eleji felvétel Forrás: Kinizsi-vár - hivatalos oldal / Facebook.com

A Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram keretében a várat előreláthatólag 2021 nyaráig zárták le, és emeletein a történelmi múltat idéző kiállítási tereket alakítanak ki. Az öt újratervezett szintet egész évben látogathatják majd az érdeklődők.

A szintek a következőképpen néznek majd ki: a földszinten az egykori várgazdálkodást láthatjuk majd, az első szinten pedig a várnagy szobája látogatható, a második és harmadik emeleten Magyar Benignának, Kinizsi Pál feleségének szobája látható, a negyedik szintre a várőrség szobáját tervezik, a legfelső szinten pedig a 16. századi Nagyvázsonyt mutatják majd be - olvasható a Turizmus.com oldalán és a Kinizsi-vár hivatalos Facebook oldalán. A látogatóközpontban lesz filmvetítő terem, Kinizsi Pál életével pedig animációkon keresztül lehet majd megismerkedni.

Az építkezés jelenleg ott tart, hogy már elbontották a pénztár épületét, és épül az új fogadótér, valamint az árkádíves loggia-sor, a falak megerősítése és a vár fűtési rendszerének kiépítése.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.