Kajla ismét úton van az országban

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2020. július 01. 18:23

A program július elsejével indult újra, és ahogy eddig is, a gyerekek pecsétet gyűjthetnek a Kajla-útlevélben, illetve megtervezhetik útiterveiket és még az élményeikről is beszámolhatnak.

Forrás: Kajla.hu / Facebook.com

Országszerte több mint 500 helyszínen tudnak majd pecsételtetni egészen augusztus végéig. A pecsétekért pedig kedvezményeket kapnak. A programhoz tartozik egy applikáció és egy honlap is, ahol további információk érhetők el – olvasható a Turizmus.com oldalán.

A Kajla-útlevéllel rendelkező gyerekek ingyenesen utazhatnak a MÁV és GYSEV vonalain, valamint a BAHART és a MAHART egyes járatain július 1-jétől egészen augusztus 31-ig. Sőt a dunakanyari településeket összekötő hajójáratokon is igénybe vehetők a kedvezmények.

A gyerekek díjmentes menetjegyeit kiválthatjuk a pénztárakban, a jegykiadó automatáknál, online és a MÁV-applikáción keresztül is.

A tavalyi program nagyon népszerű volt a szervezők szerint: 200 ezer pecsét gyűlt össze, 50 ezer ingyenesen feladható Kajla-képeslapot küldtek el, több mint 100 ezren utaztak a vasúton ingyenesen és 10 millió kilométert tettek meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.