A Séták Éjszakáján elmerülhet a nyáresti főváros szépségeiben

ImagineBudapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. július 20. 13:37

Az első alkalom sikere után július 25-én, szombaton a Hosszúlépés csapata a Magyar Sétaszövetséget alkotó Imagine Budapest és a Budastep csapatával együtt ismét megrendezi a Séták Éjszakáját, sőt, Budapesten kívül ezúttal Debrecenben, Keszthelyen és Veszprémben is tartanak sétákat – derül ki az esemény Facebook-oldaláról.

A kép illusztráció Forrás: iris Vallejo/pixabay.com

Az érdeklődők késő délutántól éjfélnél is tovább járhatják a városok utcáit, és egyetlen nap alatt akár három sétán is elmerülhetnek az éjszakában úgy, ahogyan talán még sosem tették. A résztvevők között most 3 darab, kétszemélyes vacsorát is kisorsolnak, amit a Normafa Delikátban, a Hosszúlépés bisztrójában költhetnek el, emellett 3 városi sétás ajándéktárgyakból álló csomag is gazdára talál az ImagineBudapest és a Hosszúlépés jóvoltából.

A sétákra a szervezők, a Budastep, az ImagineBudapest vagy a Hosszúlépés. Járunk? oldalán lehet jelentkezni. A Budastep programjában Gellérthegyi futballmesék, Nyáresti Budai Borkorzó, Színes Erzsébetvárosi tűzfalak szerepelnek, emellett Zugligetbe is "belezúghatnak" a vezetett túrán.

A Hosszúlépés. Járunk? csapata A baglyok nem azok..., az Ablak a világra, a Bauhaus fordulat, a Bűnös város, a Csak pontosan, szépen, az Egyetem az erdő szélén, a Láthatatlan szépség, a Pillérek és pilonok- rakparti különkiadás, és a Szenvedély és technika című sétákkal várja a látogatókat.

Az ImagineBudapest kínálatában a Párisi Udvar - álom luxuskivitelben, Azt beszélik a városban - bűnügyi történetek, Budapesti szeszhatározó - szívderítő italtörténeti séta, Fények és árnyak - esti séta a Várnegyedben, Gellérthegy - kilátáson innen és túl, Hogy éltetek Ti? - irodalomtörténeti séta Budán, Mindörökké Normafa! - piknik, rétes, romantika, Távolról és testközelből - Ybl a Duna-parton, Titkos kertek és terek a belvárosban, Tudásszomjoltó - rapid randi Budapesttel, Városi kódfejtés - palotasztorik az Andrássy útról, Vászon a város - rapid randi Budapesttel című sétákon ismerkedhetünk meg közelebbről a várossal. A vidéki séták listáját az esemény Facebook-oldalán láthatják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.