Mivel nyaranta rendszerint megnövekszik a forgalom a szerb-magyar határátkelőhelyeken, úgy döntöttek az illetékesek, hogy a főszezonban tovább tart nyitva a röszkei és az ásotthalmi közúti határátkelőhely is - tájékoztatta a Csongár-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Az átkelők szeptember 15-ig 7 és 22 óra között fogadják az utasokat.
A többi határátkelő a megszokott rendben működik a megyében: a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely 24 órában, a kiszombori és a nagylaki közúti határátkelőhely szintén egész nap, míg a tiszaszigeti és a kübekházi közúti határátkelőhely 7 és 19 óra között működik.
Az MTI egy másik hírében arról is lehet olvasni, hogy a vírushelyzet miatt Magyarország visszaállít egyes korábbi korlátozásokat. Szerbia kivételével a többi nem uniós országból mégsem lehet belépni hazánk területére.
Mint a miniszterelnök a Facebook-oldalára elmondta, arról is döntöttek, hogy visszaállítják az átutazók számára a kötelező korridor használatát. Az országon áthaladó tranzitutasok – csakúgy, mint a koronavírus-járvány tetőpontjának időszakában – nem hagyhatják el a kijelölt útvonalat, a határellenőrzések pedig továbbra is szigorúak lesznek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.