A hagyományok szerint Révfülöpről indulnának a résztvevők, és a balatonboglári Platán strandra érkeznének meg. A 38. Lidl Balaton-átúszást, a tervek szerint június 27-én rendeznék meg.
A szervezők közleménye szerint a koronavírus-járvány miatt a jelenlegi helyzetben nehéz bármit is mondani egy nyárra tervezett szabadidő-sporteseményről, azonban remélik a legjobbakat, és a háttérben menetrendszerűen folytatják az előkészületeket - olvasható a Turizmus.com oldalán.
Ha minden jól megy majd, akkor az 5200 méteres távra Révfülöpön, a kikötő melletti labdarúgópályán lehet jelentkezni. A regisztrációs időszak 7 és 11.45 között lesz, rajtolni pedig a kikötőből lehet majd 8 és 12 óra között. A cél ezúttal is a balatonboglári Platán strand.
A távot a versenyzők átlagosan három óra alatt teszik meg, a leggyorsabbak azonban akár egy óra alatt is leúszhatják a Révfülöp-Boglár távot. 2016-ban Papp Márk nyílt vízi úszó volt az, akinek kevesebb mint egy óra alatt sikerült átúsznia a Balatont; az ideje 00.58:33 volt. 2019-ben Papp Márk két másik úszóval, Rasovszky Kristóffal és Székelyi Dániellel, vállvetve 1 óra 1 perc alatt értek célba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.