Természetvédelmi terület lett a Rákos-patak melletti apró tó

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 05. 07:04

Sőt, két új területet is védetté nyilvánított a Fővárosi Közgyűlés 2019. július 1. napjával, így a budapesti helyi jelentőségű természetvédelmi területek összterülete közel 25 hektárral növekedett – írja oldalán a Budapest főváros weboldala.

Felsőrákosi-tó Forrás: budapest.hu

Az egyik egyik helyszín tehát Kőbányán található, és egészen pontosan a Rákos-patak menti kis tavat jelöli. A természetvédelmi terület néven védetté nyilvánított helynek a hosszútávú megőrzése a főváros szerint már csak azért is indokolt, mert a Felsőrákosi-tó egész évben vízzel teli, fontos élőhely, illetve az egyetlen ismert fővárosi előfordulási helye egy ritka halfajnak, a fokozottan védett lápi pócnak.

Szilas-tó Forrás: budapest.hu

A másik ilyen helyszín már a XV. kerületben, közvetlenül az M3 autópálya mellett található, amelyben a tó és az ott elterülő erdő számít meghatározó tájképi és természeti értéknek. A Szilas-tó természetvédelmi terület néven védetté nyilvánított hely rendkívül gazdag élővilágnak, számos védett növény- és állatfajnak az élőhelye, többek között ill él egy ritkaságnak számító, nagy genetikai tisztaságú kárász állomány is – teszi hozzá a főváros önkormányzatának weboldala.

A későbbiekben mindkét területen szabadon látogatható, természetismereti tanösvényeket is kialakítanak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.