Ezen a kiállításon megnézheti, hogyan fejlődtek a hintók autókká

Keszthely
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 17. 14:02
MTI

Az autógyártás őskorából származó veterán járművekkel gazdagodott a keszthelyi Helikon kastélymúzeum hintómúzeumának gyűjteménye, az új kiállítási tárgyakkal azt mutatják be, hogy miként alakultak át a hintók automobilokká.

A Hintómúzeum kiállított darabjai Forrás: helikonkastely.hu

Európa egyik legnagyobb hintógyűjteményében a világ szinte minden típusa megtalálható már, de a bővítés folyamatos. Ezt a kollekciót fejlesztik tovább azzal, hogy megmutatják, miként alakultak át a hintók automobilokká.

A tavaly óta már Keszthelyen látható 1914-es Ford T-modell mellé érkezett egy 1915-ben gyártott Ford T Speedster, vagyis versenyautó, amelyen a hintókra is jellemző fakerekek, illetve fa- és rézalkatrészek dominálnak. A mellettük álló, 1930-as évekbeli Packard 110-es már az amerikai autógyártás virágkorát mutatja.

Az autógyártás az Egyesült Államokban virágzott igazán az indulástól, ami három korszakot ívelt át: az 1917-18-ig tartó időszak volt a "rézkorszak", amikor főként a rézelemek uralták a kocsik megjelenését, majd 1920 és 1930 közötti korszak hozta el az autógyártás hajnalát, 1930 után pedig a második világháborúig tartó aranykorát. A folyamatosan bővülő kiállításon mindhárom időszak járműveit bemutatják majd, ráadásul minden jármű működik, magyar forgalmi engedélye is van, illetve részt vesz veteránautós találkozókon.

A járművekről tulajdonosuk azt is elmondta: mindhárom az elmúlt tíz évben került Magyarországra, addig az Egyesült Államokban voltak. Mindegyik alapos felújításra szorult, de sikerült elérni, hogy utángyártott alkatrészek helyett minden eredeti rajtuk. Érdekességként azt is elmondta: sokan talán még mindig nem tudják, hogy nem Henry Ford, hanem Galamb József és két magyar társa tervezte a T-modellt, amellyel a tömeges autógyártás elindult a világon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.