A Japán Alapítvány tavalyi török-japán teadélutánjának olyan pozitív volt a fogadtatása, hogy a szervezők idén is készültek egy hasonlóan izgalmas programmal. Így aki június 13-án délután ellátogat a Yunus Emre Intézet épületébe több, a teával és annak hagyományaival kapcsolatos programon és előadáson is részt vehet – olvasható a Japán Alapítvány közleményében.
A rendezvény egy, a török és japán teakultúrát bemutató fotókiállítás megnyitójával indul; ezt követően lehetőség lesz megismerkedni a két ország tradicionális játékaival, valamint kézműves foglalkozásokon elsajátítani a török szövés alapjait, illetve különböző formákat hajtogatni origamipapírból. A teakultúra rajongóinak ez alkalommal sem kell csalódniuk: az est folyamán sor kerül török és japán teabemutatókra, valamint teakóstolóra is.
Az ingyenes és még csak regisztrációhoz sem kötött programok 16 órakor kezdődnek, majd 18:15kor filmvetítés is lesz, ahol a 2015-ös Ertugrul című japán-török történelmi filmet nézhetjük meg. A szőttes készítés és az origami foglalkozás a vetítés alatt is folytatódnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.