Fűben heverészős, békebeli piknikezésre készülnek Pécsett

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 10. 18:53

Május 17. és 19. között rendezik meg Pécsett a Zsolnay Pikniket, ahol koncertekkel, olvasóligettel, jógával és finom falatokkal várják a piknikezni szeretőket.

A látogatók idén is bepillanthatnak a kulisszák mögé, a Zsolnay Negyed rejtett zugait szakavatott kísérők segítségével ismerhetik meg. A Bóbita Szabadtéri Színpadon fellép például a Szilárd Band, a Cimbaliband Gipsy Fusion és a Kéknyúl, míg a Pirogránit udvarban pénteken Falusi Mariann lép színpadra, szombaton este pedig a Pál Utcai Fiúk Akusztik koncertjére ülhetnek be a nézők.

Forrás: Zsolnay Piknik / Facebook

De ez még mindig csak néhány a számos koncert közül, amelyet bábszínházi előadások, ringató-foglalkozások és több gyerekprogram is követ – ezekről bővebben az esemény weboldalán olvashatnak. Piknikpokrócot és elemózsiát érdemes vinni, de a szervezők ígérete szerint gazdag választék várja majd a közönséget helyi finomságokból is.

Turistáskodjon Pécsett, nem bánja meg!

Tudták, hogy Pécsen külön falatozót nyitottak a reggelizéshez? És azt, hogy Liszt Ferenc szobra miért hajol ki a Püspöki Palota erkélyéről egyenesen arra a templomra nézve, amelynek egyik falához a legelső tavaszi napsugár is megérkezik? Mert ha nem, már csak az ilyen helyekért és történetekért is érdemes útnak indulni. Itt mutatjuk, mit ne hagyjanak ki ebben a helyes déli városban.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.