Startol a szezon a Fertő-parton

kirándulás
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 12. 11:24

Komoly munkálatok zajlanak a Fertő magyarországi oldalán, ahogy arról korábban már írtunk, családbarát tartalmakkal, sportpályákkal és vízparti szállodával villanyozzák fel a tó partját. Ennek ellenére indul az idei szezon, és szem előtt tartják, hogy a vízi sportélet a beruházás közben se szűnjön meg.

Kezdődik az idény a Fertő tavon Forrás: Shutterstock / Készítette: Pecold

Visszatérhetnek a horgászok a Fertő tóra, és a csónakok is maradhatnak a kikötőben az idei szezon idején. A horgászok mellett hamarosan a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség versenyvitorlázói is vízre szállhatnak, valamint a látogatók is birtokukba vehetik a tó partjának bizonyos részeit. Várhatóan egészen őszig működik majd a sétahajók kikötője is – írja a Sopron Média.

A folyamatosan zajló munkák miatt azonban a látogatás meghatározott helyszínekre és időpontokra korlátozódik. Az aktuális munkaterületeket a szakemberek a látogatók és a sportolók biztonsága érdekében lezárják, ezért ezekre nem lehet majd belépni.

Egy madárlesre viszont nyugodtan meglátogathatják a térséget, ugyanis most követhető a leglátványosabb vonulás – több száz madárfaj érkezik nyári fészkelőhelyére ebben az időszakban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.