Megújulnak a Tisza-tavi szabadstrandok

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 27. 11:12

Abádszalók, Kisköre, Poroszló, Sarud, Tiszabábolna, Tiszafüred, Tiszanána lakosai is örülhetnek, hiszen jelentős fejlesztések valósulnak meg a vízpartjaikon. Minden település 100-100 millió forintot kap a szabadstrandok korszerűsítésére, a beruházások pedig várhatóan június 30-ra készülnek el.

A Tisza-tó egyik partszakasza Forrás: Wikipédia / Készítette: Tambo

Tisza-tavi tematikus szigeteket alakítanak ki és fejlesztik a vízi sétányokat, tanösvényeket Poroszlón, Tiszafüreden és Sarudon. Az Óhalászi-sziget fejlesztésével pedig 2020-ban kezdődik a cölöpházas élményfalu kialakítása – írja az MTI.

Nemcsak a szabadstrandokat lendítik fel, a térségben más turisztikai fejlesztések is tervben vannak. Sor kerül egyebek mellett a Berekfürdő komplex turisztikai fejlesztésére is, amely a már meglevő gyógyászati szolgáltatásokra épül, Karcagon pedig élmény és gasztronómiai parkot létesítenek. Poroszlón bővítik a Tisza-tavi Ökocentrumot, ahol új akváriumok és állatbemutatók létesülnek, a föld alatti élővilág szemléltetésére.

A Tisza-tó és a vele földrajzilag szorosan kapcsolódó Hortobágy térsége is megújul, mintegy tízmilliárd forint értékben kiemelkedő fejlesztéseket valósítanak meg. Emellett a Tisza-tó horgászturisztikai fejlesztésére is sor kerül. Összesen tíz projekt valósulhat meg a Tisza-tó–Hortobágy térségben. Mint világörökségi színhelyet fejlesztik a pusztát, valamint a Tisza-tavi síkvidéki kerékpározás infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére is beruháznak. Ez a projekt 21 települést érint.

Ebben a térségben az elmúlt időszakban létrejöttek és már működnek az újszerű ökoturisztikai létesítmények, nőtt a kerékpárosok száma és a tó a horgászok közkedvelt helyévé vált. Egyre több gyerekes család is felkeresi a térséget, de az állatokkal érkezőket is bővülő szolgáltatások várják.

A Tisza-tavat ma már az országos könnyűzenei, sport és gasztronómiai nagy rendezvények is felfedezték. A négyévszakos kínálat erősítésében fontos szerepet kap a konferencia turizmus, a csapatépítés és az esküvők rendezése is. Ezek szolgáltatásaiban további lehetőségek rejlenek - teszi hozzá cikkében a Turizmus.com.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.