Tobozjátszótér és több sportpálya is épül a Balatonon

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 22. 12:52

Öt balatoni település strandját újítják fel: családbarát fejlesztések, vizesblokk- és világítás is felújítások lesznek, de épülnek új játszóterek, illetve futó- és sportpályák is. Balatonmáriafürdő, Balatonlelle, Balatonboglár, Balatonfenyves és Fonyód strandjai is megfiatalodnak a nyári szezonra.

Balaton-part, nyár Forrás: Shutterstock / Készítette: Botond Horvath

Balatonlellén többek között 4 ezer négyzetméternyi térburkolatot helyeznek el, 30 napelemes lámpát, padokat, szemeteskukákat, vízi-bejárókat telepítenek, vizesblokkokat újítanak fel. A balatonbogláriak sem aprózzák el a korszerűsítést, mind a hat strandjukon történnek majd változások. A kisgyerekeseknek lídós partszakaszt alakítanak ki kisebb töltéssel, valamint utcabútorok, vizesblokkok újulnak meg, kandelábereket helyeznek ki, és a gyermek mellett felnőtt játszótereket is létesítenek.

Fonyód 10 szabad fürdőhelyéből 5 minősül szabad strandnak, ezek fejlesztésére nyertek a helyiek 450 millió forint támogatást. Az összegből egyebek mellett gyermekbarát vizesblokkokat és újabb vizes élményparkot alakítanak ki. Épülnek gyermek és felnőtt játszóterek, és lesz baba-mama szoba is. Az 1,2 kilométer hosszú Árpád-parti szakaszt - melynek sétányát sokan használják kocogásra -, rekortán burkolatú futópályává alakítják.

Balatonfenyvesen a sétányfelújítás, utcabútor és közvilágítás csere és az illemhely felújítás mellett lesznek fenyvesi sajátosságok is.

Tobozjátszótér épül a nagy strandon, az öltözőkabinokat pedig a településen összeszedett tűlevelekből készült műgyantás lapokból gyártják le.

A nagystrandon kialakítanak egy strandfoci pályát, amit kézilabda és strandröplabda pályákként is lehet majd használni, októbertől pedig műjégpályaként szeretnék üzemeltetni, írja a Turizmus.com.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.