A Váci utcai Mercure lett az Év Szállodája

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 22. 10:43

Még február 18-án történt a nagyszerű esemény, amiről most kaptunk közleményt: a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) átadta a tavalyi évre vonatkozó díjait. A hotel szerint a Mercure Budapest City Centert, az AccorHotels lánc egyik tagját választották a 2018-as Év Szállodájának.

2018 MUISZ-díjasai Forrás: AccorHotels/Orbis

A díjátadón átadták az Év Személyszállító Vállalkozása (a Travel Trans Union kapta), az Év Légitársasága (Emirates) és az Év Rendezvényhelyszíne (Urban Betyár Étterem és Néprajzi Élményközpont) díjakat is. A hotel közleménye megemlíti még, hogy Mercure nemrég kapott meg egy másik elismerést, döntőbe jutott ugyanis a Gastor&Hotel Design Award versenyén az Év Hoteldesign Lobbija kategóriában. Marics József, a Mercure Budapest City Center szállodaigazgatója így örvendett:

A 239 szobás hotel a Váci utcában található, Finta József tervei alapján épült, 2007 óta az AccorHotels Mercure láncának tagja. Az épületet 2016-17-ben teljesen felújították, ekkor készült el a döntőbe jutott lobbi is. Különlegessége, hogy a vendég érkezésekor egyből a hotel WineStone éttermébe érkezik, ami szintén a lánc több hotelében található meg, elsőként Magyarországon épp itt.

A Mercure Budapest City Center szálloda felújított lobbija. Forrás: AccorHotels/Orbis

A szállodát működtető cég, az 19 szállodával rendelkezik Magyarországon, és igyekszik a teljes hazai hálózatát felújítani. Arra meg külön büszkék, hogy nőttön nő a szobafoglalásaik száma és a bevételük összege is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.