Seuso, Rotschild, RÖG – Újdonságok hadával jön a Nemzeti Múzeum

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 21. 17:47

Egész éves programsorozattal emlékezik 1989-re idén a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM), ahol jelentősen bővül a Seuso-kincset bemutató kiálltás, és többek között az antik Perzsiát és a 19. századi kaliforniai aranyláz magyar szereplőit vizsgáló tárlatok is várhatók.

A Nemzeti Múzeum 2018-ban 270 ezer látogatót fogadott, ezzel 2015-höz képest csaknem 80 százalékkal emelkedett a látogatottsága – közölte a múzeum hétfői sajtótájékoztatóján Varga Benedek főigazgató az MTI szerint. Hozzátette, hogy az MNM Kínában, az Egyesült Államokban és több európai városban is sikeres kiállításokkal szerepelt.

A múzeumban a napokban nyílt Az ismeretlen Görgei című, június végéig látogatható tárlat, ami nem csupán a honvéd tábornok életét tekinti át, de felidézi megítélésének változásait is.

A jelenlegi kamaratárlatnál jelentősebb bővebb, állandó kiállítás mutatja be a Seuso-kincset és a római Pannoniát júniustól, de az MNM számos időszaki tárlatnak is otthont ad majd. Kevesen tudják például, hogy az 1849-es magyar emigránsok milyen jelentős szerepet játszottak a kaliforniai aranylázban, ezt a témát ezért külön tárlat vizsgálja idén a Nemzeti Múzeumban – írja az MTI.

Kiállítás idézi fel Rotschild Klára divattervező életét, nyáron két magángyűjtő történelmi magyar fegyvergyűjteményéből rendeznek tárlatot, ismét az MNM ad otthont Magyarországon a World Press Photo legjobb képeinek, novembertől pedig az antik Perzsia történelmét a médektől a Szasszanidákig áttekintő nemzetközi kiállítást fogad be a múzeum.

Rendszerváltás és málenkij robot

Varga Benedek kiemelte a Közös időnk címmel a rendszerváltás 30. évfordulóját megidéző programsorozatot, ami nemcsak a politikai változásokra, hanem az egykori mindennapokra is koncentrál. A Nemzeti Múzeum várja a látogatók 1989-hez kapcsolódó személyes tárgyait, amikből válogatást is bemutat, de a szóban felidézett emlékek rögzítésére is lehetőség nyílik majd.

Az MNM májustól a varsói királyi palotában rendez magyar-lengyel hadtörténeti tárlatot és folytatódik a közel-keleti keresztényüldözést bemutató, Kereszttűzben című kiállítás nemzetközi körútja is. Varga felhívta a figyelmet a múzeum 2017-ben megnyitott, ferencvárosi Málenkij Robot Emlékhelyére is, ami idén az Év Európai Múzeuma Díj jelöltjei között van.

A Magyar Nemzeti Múzeum Málenkij Robot Emlékhelye. Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum/Facebook

Mint közölte, a tervek szerint február végére befejeződik a Múzeumkert rekonstrukciója, majd a beruházás második ütemében a hátsó kertészházban alakítanak ki kávézót. Az MNM dolgozik az Andrássy Emlékmúzeum kialakításán is, az Andrássy Gyula alakját megidéző kiállítás várhatóan 2021 közepétől, a Fő utcai egykori Andrássy-palotában várja a látogatókat.

RÖG!

A főigazgató emlékeztetett arra, hogy 2018-ban a múzeum keretein belül létrejött a Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (RÖG), ami az építkezések beruházói és a területileg illetékes múzeumok közötti koordinációt végzi, de saját stábot is működtet, hogy sürgős esetekben segítséget nyújthasson a feltárásokban. A RÖG idén részt vesz többek között a leendő debreceni BMW gyár területén zajló ásatásokban is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.