Barlangok és tavak között: minden, amit látni kell Tapolcától Balatongyörökig

Malom-tó
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 30. 16:08
Sétáljon egy régi vízimalom mellett, csónakázzon egy földalatti tóban, ereszkedjen egy barlang mélyére, csodálja meg az ország legszebb panorámáját! Elmondjuk, hol érdemes pótolni a kalóriákat, honnan a legszebb a kilátás, és azt is, hogy kerül a budapestiek egyik kedvenc szobra Tapolca főterére. Akár egy hosszú hétvége alatt fel lehet fedezni az ország egyik legszebb csücskét. Cikksorozatunk első részében a Balaton-felvidék legszebb és legtöbb kalandot ígérő helyszíneiről olvashatnak.

Evezés a föld alatt - Tapolcai-tavasbarlang

A mészkőbarlangot 1903-ban, egy kútásás közben fedezték fel, és egy évtizeddel később nyitották meg a látogatók előtt, Magyarország első villanyvilágítással ellátott, és idegenforgalmi célokra is használt barlangjaként. Akkor is érdemes újra meglátogatni, ha már jártak itt korábban. Egy tíztermes látogatóközponttal és internetes jegyfoglalási rendszerrel bővült a hely, a régi, hosszú soroknak és a káosznak nyoma sincs.

Először egy földtörténeti és geológiai tárlatot nézhet végig, ami sokkal izgalmasabb, mint ahogy hangzik. Mi például alig bírtunk elszakadni a régió egykori őslényeit bemutató teremtől. Tudta, hogy ahol ön most sétálgat és túrázgat, a felső kréta korban pl. a „bakonysárkány" nevű ősgyík repkedett, szárnyainak fesztávolsága pedig elérte a 4 métert is?

Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor

Megismerkedhet a város alatt húzódó kiterjedt barlangrendszerrel, a karszt kialakulásának folyamatával és a meseszép, légvonalban néhány száz méterre található Berger Károly-barlang 2010-es felfedezésének történetével is. A 3D-s mozi betekintést enged a csak kutatók által látogatható barlang világába, a gyerekek pedig egy „kúszóbarlangban" próbálhatják ki, milyen lehet barlangásznak lenni.

A barlang termeit – Lóczy és Batsányi-terem – felkészült idegenvezetőkkel járhatják be, akik nemcsak a felfedezés történetét mesélik el, hanem bizarr, víz alakította formákra is felhívják a figyelmet. A legizgalmasabb rész, a csónakázás saját felelősségre történik, de nyugalom, nem kell hozzá evezős múlt, az út nagy részén kézzel is irányíthatnak. Ha nincsenek sokan, érdemes leparkolni egy kicsit a legnagyobb, legszebb teremben, gyönyörködni a kristálytiszta vízben és élvezni a csendet.

Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor

Ha biztosra akarnak menni, foglaljanak előre a neten jegyet és időpontot – amikor sok a turistacsoport, előfordulhat, hogy a helyszínen már nem tudnak aznapra belépőt adni.

Nyitvatartási idő:
március 1 - június 30. között: 9.30-17.00 óráig
július 1- augusztus 31. között: 9.00-20.00 óráig
szeptember 1 - október 31. között: 9.30-17.00 óráig
november 1- február 28. között: 9.00-16.30 óráig

Jegyár: felnőtt jegy 2000 Ft, gyerek jegy (3-14 éves): 1500 Ft, családi jegy: 5500 Ft

Három balatoni borász, akinek birtokát egyszer látni kell!

Mi legutóbb ősszel olyan vendégházakkal és kilátóval felszerelt birtokokon jártunk, ahol nemcsak, hogy meggyőztek minket a Káli-medencét ölelő szexi domborulatok, de három olyan borásszal is találkoztunk, akik egészen sajátos élményt kínálnak boraik mellé. Olvasson tovább!

A Kiskirálylánytól a régi vízimalomig – tapolcai séta

Keresse meg a Fő téren a Kiskirálylány szobrát! Ugye ismerős? Marton László tapolcai születésű Kossuth-díjas szobrászművész alkotása a Duna-korzón – és Tokióban is – megtalálható. Sétáljon le a sárkányokkal díszített kapun át a mediterrán hangulatú Malom-tóig, szelfizzen egyet a Halas lépcsőnél, pótolja a kalóriákat a Tópart Bisztróban! A tócsi (itt így hívják, nem elírás!) és a város szélén tenyésztett pisztráng jó választás, ha valami helyit szeretne kipróbálni (utóbbit Tapolcán annyira szeretik, hogy ősszel fesztivált is szoktak rendezni a tiszteletére).

Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor

Az Alsó-tó és a patak menti sétány a fűzfákkal, a piros pikkelyes koi pontyokkal és a régi vízimalommal olyan, mintha egy mese színhelye lenne. Visszafelé pedig érdemes benézni a Városi Múzeumba, amelynek iskolatörténeti kiállítása azt mutatja be, milyen volt egy tanterem az 1900-as évek elején.

Városi Múzeum nyitvatartási idő: 05. 01. - 08.31. Kedd-Szombat: 10:00-17:00, 09.01-04.30. Kedd, Csütörtök, Péntek, Szombat: 12:00-16:00

Belépődíj: Felnőtt: 500 Ft, Diák/Pedagógus/Nyugdíjas: 250 Ft

Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor

Egy szelet Afrika – Afrika múzeum és Állatkert, Balatonederics

Nem az a tipikus balatoni látkép fogad minket, amikor megérkezünk: a háttérben a Keszthelyi-hegység, a maszáj kunyhók közelében zebrák és bivalyok legelésznek. A néhai Dr. Nagy Endre Afrika-kutató és vadász (1913-1994) birtokán nemcsak egzotikus állatokat, hanem egy gazdag trófea- és néprajzi gyűjteményt is láthatunk.

Dr. Nagy Endre és második felesége, Beretz Katalin halála után a neves vadász lánya, Diana és unokája, Sonja vezetik most a gyűjteményt. Diana a család tanzániai birtokáról, Usa Riverből utazott haza, hogy folytassa édesapja munkáját.

Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor

Dr. Nagy Endre az 1950-es évek elején menekült el Magyarországról, és családjával Tanzániába (akkor még Tanganyikának hívták az országot) költözött. Vadászati főnök volt a Meru vulkán vadászterületein, állatkerteket és vadaskerteket alapított. 1984-ben tért haza a balatonedericsi családi birtokra, vadászati és néprajzi gyűjteményének nagy részével együtt. Az állatkert első lakói a bivalyok voltak: a neves vadász kívánsága az volt, hogy legelésző bivalyokat lásson, amikor kinéz a balatoni háza ablakán. De azt sem bánta, ha kafferbivalyok helyett vízibivalyok élnek a karámban.

A vadász emlékszobájában személyes tárgyai és könyvei láthatók, a múzeum többi szobájában pedig szobrokat, használati tárgyakat, bútorokat, trófeákat és preparátumokat állítottak ki. A terasz bejáratát pedig egy életnagyságú maszáj harcos szobra őrzi.

Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor

Az állatkertben zebrák, struccok, vízibivalyok, japán makákók, jávorantilopok, csüngőhasú malacok laknak. Ez nem egy állatsimogató, ne próbáljon meg barátkozni! A vadász matuzsálemi korú, csaknem fél évszázados kedvenc madarát, a tejuhut a madárházban találja – sokáig a vendégek között, a nappaliban ült akár órákig is mozdulatlanul.

Nyitvatartás:
Április, szeptember-október: 9:00-16:00
Május-augusztus: 9:00-17:30

Jegyárak:
Felnőtt: 1900 Ft, Nyugdíjas: 1400 Ft, Gyerek: 1300 Ft (3-18 éves korig).

Kilépés a komfortzónánkból – Csodabogyós-barlang, Balatonederics

Akinek nem elég a csónakázás és a rövid bejárható rész a Tapolcai-tavasbarlangban, az egy izgalmas barlangtúrán feszegetheti a határait. A barlangot 1990-ben fedezték fel, és 2006 óta látogatható. A nevét a bejáratnál levő szúrós, örökzöld cserjéről kapta. Ez az ország hetedik, és egyben a Dunántúl harmadik leghosszabb barlangja, 6 km hosszú és 136 méter mély - legalábbis az eddigi feltárások alapján.

A Csodabogyós-barlang a könnyen mászható, biztonságosan kiépített barlangok közé tartozik, a túrákat tapasztalt barlangászok vezetik. Bár a bázisépület 2018 januárjában porig égett, a túrákban nincs fennakadás. Háromféle szint közül lehet választani: az alaptúra egy 400 méteres szakaszt érint - ezt gyerekeknek is ajánlják. Az extrém 1-es túra négyórás, 70 méteres mélységbe visz, és kb. 900 métert kell megtenni a föld alatt. Csak annak ajánlott, aki fizikailag jó formában van, bírja a csúszás-mászást, és nem ijed meg néhány szunyókáló denevértől. Az extrém 2-es túra csak a barlangász tapasztalattal rendelkezők vagy az extrém 1-es teljesítők számára opció, itt 90 méteres mélységbe kell ereszkedni.

Ez már a Csodabogyós-barlang, de még mindig Balatonedericsen Forrás: Egri Csaba / BFNP

Bármelyikre vállalkozik, vegye figyelembe, hogy a barlangászás egy 40 perces hegymenettel indul egy túraútvonalon. Itt található a bázis, ahol overállt, sisakot és lámpát kapunk, majd egy rövid felkészítés után leereszkedhetünk egy aknába, és indulhat kúszás. Néha nem könnyű átpréselni magunkat a szűk járatokon, vagy lemászni egy sötét üregbe, de megéri kilépni a komfortzónánkból. Olyan képződményeket láthatunk, amelyeket a turisták előtt nyitva álló barlangokban nem. Az egyik legszebb részen, a Függőkertben például közvetlen közelről csodálhatjuk meg a cseppköveket – hozzájuk érni természetesen tilos. A barlangtúra végén pedig igazi akcióhősnek érezhetjük magunkat.

Alap túra: 6000 Ft/fő, Extrém 1. és 2. túra: 10 000 Ft/fő
Bejelentkezés: a weboldalon keresztül.

Ízélmény panorámával – Csóka fészek étterem, Balatongyörök

A Balatonederics és Balatongyörök között magasodó Szépkilátóról az ország egyik legszebb panorámája tárul elénk: belátható a Balaton nyugati medencéje, a déli part dombjai és a tanúhegyek is. Ha pedig a kilátás mellé fogyasztana is valamit, akkor a szomszédos Csóka fészek terasza ehhez tökéletes helyszín.

Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor

Az étteremnek 2017 áprilisa óta új üzemeltetői vannak, akik magyar alapanyagokból készült, szezonális fogásokhoz kínálnak helyi borokat, de náluk még a klasszikusabb és a modernebb ízek kedvelői is találnak maguknak olyat, amitől igazán emlékezetes lesz számukra a kiruccanás. Az egyik erősen ajánlott és letesztelt tétel a megyaszói mangalicatarja grillezett polentával és lecsóval, illetve a házi tésztával kínált fogasfilé. Mirelit sültkrumplit vagy rizsköretet ne is keressenek az étlapon, és mindenképp szorítsanak helyet a desszertnek.

Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor
Forrás: Csudai Sándor

Nyár elején grillpult is nyílik a terasz alatt, ahol füstölt és grillezett húsokkal, élőzenével várják azokat is, akik farkaséhesek, ugyanakkor nem akarnak az étterembe felmenni, mert már sok km-t tekertek le aznap.

Tématámogatás. Készült a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.