Rekordév után – repülőtéri elismerés a légitársaságoknak, éttermeknek és üzleteknek

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 09. 12:18
Számos légitársaság, repülőtéri üzlet és étterem, valamint repülőtéri partner vehette át az elismerő oklevelet a Budapest Airport hagyományos repülőtéri gálaünnepségén, amit az 1. Terminál épületében tartottak február 8-án este.

A repülőtér üzemeltetője így ismerte el azoknak a légitársasági-, logisztikai és kereskedelmi partnereknek a teljesítményét, akik 2017-ben jelentős mértékben hozzájárultak a budapesti repülőtér 14,5 %-os forgalomnövekedéséhez, amelynek köszönhetően rekordszámú, 13,1 millió utas fordult meg a terminálokon.

Összesen 14 kategóriában hirdettek győztest Forrás: Budapest Airport

A budapesti repülőtér fennállása óta még soha nem fordult meg annyi utas a repülőtéren, mint 2017-ben.

Ezzel a magyar főváros repülőtere jelentős mértékben hozzájárult a hazai turizmus fejlődéséhez, a magyar idegenforgalom növekedéséhez és felzárkózott Európa legdinamikusabban fejlődő légikikötői közé. Budapestről 2017-ben 44 különböző légitársaság 45 ország összesen 125 repülőterét tette elérhetővé az utasok számára.

A légiforgalom mellett jelentős fejlesztéseket hajtott végre a repülőtér az utasoknak nyújtott kereskedelmi szolgáltatások területén is. Így például a repülőtér közel ezer férőhellyel bővítette tavaly a parkolóhelyek számát, ami mostanra eléri a 4 700-at. 2017 márciusától új hirdetési partner vette át a kültéri reklám portfoliót a jelentős nemzetközi tapasztalattal bíró IAAC (International Airport Advertising Corporation) személyében. Számos repülőtéri kereskedelmi egység megújult (Heinemann Duty Free üzlet a 2B Terminálon, Leroy étterem a SkyCourtban, valamennyi Relay könyv és újságüzlet) és új partnerek is megjelentek a kínálatban (Twinset butik a 2A terminálon és a Camden Food étterme a SkyCourtban). Az egyre növekvő utasforgalom igényei miatt jelenleg is zajlik egy jelentős bővítés és szolgáltatás fejlesztés a SkyCourt éttermi szintjén. Karácsonyra egyébként a repülőtér felturbózott wifivel is kedveskedett az utasoknak.

A díjazottak gyűrűje Forrás: Budapest Airport

A Budapest Airport összesen 14 különböző kategóriában adott át díjakat az utas- és teherszállító légitársaságok, a logisztikai cégek, a kereskedelmi partnerek képviselői számára. A legjobb új légitársaság a Ukraine International Airlines lett, a legpontosabb pedig az Aer Lingus. A légitársaságok közül legjobban a Wizz Air teljesített, az éttermek között az AmRest Kft. KFC éttermét, az üzletek között a Desigual üzletet díjazták.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.