Családi nap a Kövér Cinkék jegyében a Budakeszi Vadasparkban

programok
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 08. 12:53
Családi nap a Kövér Cinkék jegyében a Budakeszi Vadasparkban.

A Budakeszi Vadaspark gőzerővel készül a leghidegebb hónapokra: a téli készülődés egyhetes programsorozata után november 11-én, szombaton, ismét megrendezi a Kövér Cinkék Napját, ami szintén a tél és a madarak jegyében zajlik majd. Aznap a téli madárvédelemről szóló előadás mellett többek között kézműves madárkalács készítés és látványetetések is várják a látogatókat. A programok a belépőjegy árán felül szokás szerint ingyenesen látogathatók.

Fotó: Budakeszi Vadaspark

A Budakeszi Vadaspark szezonális programjának köszönhetően az érdeklődők a téli madáretetéssel és madárvédelemmel kapcsolatos, leghasznosabb mikénteket és hogyanokat tudhatják meg első kézből, a vadasparkba rendszeresen visszatérő Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület szakértőinek jóvoltából. Az előadás után interaktív foglalkozás keretein belül faggyúból és magokból álló, úgynevezett madárkalácsot is készíthetnek a látogatók, amit természetesen haza is vihetnek majd.

Az előadás és a közös alkotás után a vadasparki madáretetők közös megtöltésére és a „Madárbarát kert" tanösvény bejárásra is lehetőség nyílik, ahol a madarak telelési szokásairól, a madáretetőkbe kihelyezett táplálékokról kicsik és nagyok egyaránt játszva tanulhatnak majd.

A részletes szombati program:

10:00 Mosómedve látványetetés

11:00 Róka látványetetés

12:00 Előadás a téli madárvédelemről + interaktív foglalkozás a színpadon

13:00 Sakál látványetetés

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.