Nézze online az idei Kékszalagot!

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 05. 19:19
Nézze online az idei Kékszalagot!

Csütörtök reggel kilenckor rajtol Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenye, a Kékszalag a Balatonon. A körülbelül hatszáz hajóból álló mezőny háromezer résztvevője nagyjából 160 kilométert tesz meg két nap alatt, hogy megkerülje a tavat. A versenyt a lustábbak akár a hűvös szobából is nyomon követhetik, hisz a verseny honlapján „percről percre" online közvetítés lesz egészen a finisig.

A Kékszalag a balatoni vitorlázás legnemesebb hagyományait egyesíti, egyben versenylehetőséget nyújt a modern technológiával felszerelt hajóknak. Résztvevői egyszerre küzdenek meg az ellenfelekkel és az elemek kihívásaival; ez a verseny egyszerre teszi próbára a vitorlázni tudást, a kitartást és az akaraterőt – vallják a szervezők.

Fotó: Kékszalag sajtóiroda Forrás: Travelo

Tavaly a rendkívüli időjárás miatt kisebb volt a létszám, de idén valószínűleg nem kell erős viharra számítani. Az abszolút győzelemre a rendezők szerint elsősorban a kéttestű hajók, azaz a katamaránok esélyesek. Hogy közülük melyik végez majd az élen, az persze nagyban függ majd a szélviszonyoktól, a csapatok összeszokottságától és a választott versenytaktikától is.

Az útvonal a hagyományokat követi majd: a résztvevők a Balatonfüred előtti, hat kilométer széles rajtvonalról egyszerre indulnak el keleti irányban. Az első pályajel Balatonkenese előtt van, ezt megkerülve Siófok felé vitorláznak. Innen a Tihanyi-szoroson át Keszthely felé vezet az út, ahonnan már visszafelé jönnek a célvonalra, amelyet a balatonfüredi hajóállomás előtt tűznek ki.

A versenyzők nemcsak az első helyért küzdenek majd. Összesen több mint harminc hajóosztályban hirdetnek eredményt, s különdíjat kapnak a hagyományos egytestű, illetve modern egytestű hajók is. Már az is óriási sportteljesítmény, ha egy hajó az ellenfelekkel és az időjárás viszontagságaival dacolva teljesíti a távot az előírt 48 órán belül.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.