Csütörtökön kezdődik a 6. Paloznaki Jazzpiknik. A háromnapos rendezvényen több nívós jazz együttest hallgathatunk meg, négy színpadon összesen húsz koncert szórakoztatja majd a látogatókat. Az igazi vonzerő azonban az elbűvölő, mindössze 400 lakosú Veszprém megyei falu, amely a fesztivál ideje alatt gyakorlatilag a jazz balatoni fővárosává változik.
Első nap a világhírű Kool & the Gang ad koncertet, a Group'n'Swing után. Pénteken a brit acid jazz csapat, az Incognito, majd a soul, a blues és a dzsessz határterületein egyensúlyozó olasz énekes, Mario Biondi lép a közönség elé. Szombaton a Matt Bianco feat. New Cool Collective és a Random Trip zenél. A magyar zenei élet képviselői közül mások mellett a Kéknyúl & Jónás Vera, az Antal Gábor trió, a Sárik Péter trió és Berki Tamás, valamint a Palásti Máté duó várja a közönséget - mondta a fesztivál egyik szervezője az MTI-nek.
A Nagyon Balaton rendezvénysorozat részeként megrendezett fesztiválnak már saját himnusza is van, amelynek a témája nem is lehetne más, mint a dzsessz és a bor. A Jazz & Wine című angol nyelvű dalt, mely Fábián Juli és Zoohacker nevéhez fűződik, már a rádiók is játsszák.
A nagyszínpadon a koncertek szünetében a Homola Borterasz, DJ a szőlőben programsorozat lemezlovasai állnak a bakeliteknél, a falu főutcáján dzsesszformációk szórakoztatják a járókelőket, a legkisebbeket pedig gyerekprogramok várják délutánonként.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.