
Június 24-én, szombaton délután négykor adják át ünnepélyes keretek között az Apponyi-hintót, amelyet még a Székesfővárosi Temetkezési Intézet megrendelésére gyártottak 1928. és 1932. között a budapesti Misura kocsigyárban.
A muránói üveggel és bronz szobrokkal díszített hintó súlya 3,5 tonna, hossza 5,5 méter és 4 méter magas.1933-és 1941 között négy alkalommal - először Apponyi Albert temetésén - használták, majd a második világháború alatt nyoma veszett. Húszévnyi kallódás után bukkantak rá, és 1963-ban a Közlekedési Múzeum tulajdonába került.
A Nemzeti Örökség Intézete a Közlekedési Múzeummal megállapodva 2016 novemberében döntött a hintó restauráltatásáról. A gyászhintót a munkálatok végeztével Budapestre szállították, ahol a Múzeumok Éjszakáján rendezett ünnepélyes átadót követően június 24-től egy erre a célra épített, különleges csarnokban lesz látható a Fiumei Úti Sírkert főbejáratánál - olvasható az intézmény weboldalán.
A Múzeumok Éjszakáján este kilenckor a sírkert egyik legszebb építészeti emlékénél adnak egyórás koncertet a Virtuózok szereplői, amely közben különleges fényfestési technikával világítják meg a szecessziós stílusú Árkádsorokat és a sírkert mauzóleumait este 11 óráig. A programokról bővebben itt olvashatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.