Csütörtökön nyílt meg Siófok új evezős bázisa a Sió partján. A város és a Siófoki Kajak-Kenu Sportegyesület között létrejött megállapodás részeként a bázist a helyi iskolások speciális testnevelési órákra, mindenki más pedig szabadidős jelleggel használhatja.
A város tulajdonában lévő evezőbázis létrehozását a Siófoki Kajak-Kenu Sportegyesület kezdeményezte, ők újították fel a régi hajókat és építették ki a stéget. Az első nagyobb rendezvényt május 20-án tartják a Sión a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által meghirdetett Sulisárkányok program területi döntője kapcsán, amelyre mintegy 200 általános- és középiskolás gyereket várnak. A tervek szerint a verseny után, az egyesület által a sárkányhajók folyamatos látványossággá válnak a város életében, újfajta sportolási lehetőséget hozva a Sió-csatornára.
A csütörtöki sajtónyilvános eseményen Vaskuti Máté a Magyar Kajak-Kenu Szövetség képviselője azt mondta, hogy a Bejárható Magyarország programba is jól illeszkedik ez a vízi bázis. Terveik szerint egy olyan országos turisztikai hálózatot szeretnének kialakítani, amelynek szerves részei lesznek a vízi szabadidős lehetőségek is. Ennek keretében a Balatonnál Siófokon, Balatonszemesen, Balatonfenyvesen, Keszthelyen, Révfülöpön, Tihanyban és Balatonfüreden kívánnak majd megállóhelyeket kiépíteni, kellő infrastruktúrával és felszereléssel, lehetővé téve a pontok közötti vízi közlekedést - olvasható Siófok településének weboldalán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.