Próbálja ki az operajógát a Tisza-tavi fesztiválon!

Tisza-tó
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 23. 15:15
Próbálja ki az operajógát a Tisza-tavi fesztiválon!

Kerékpáros és csónakos túrákkal egybekötött minikoncertek, operajóga és táncelőadások is lesznek a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztiválon július 28. és 30. között – írja az MTI.

A Tisza-tó egyértelműen egyike annak az öt magyar tónak, ahová nem csak nyáron érdemes ellátogatni. De ha mégis nyáron járnánk arra, időzítsük július végére: az immár negyedik alkalommal megrendezett esemény elsődleges célja a kultúra, a természet és az aktív pihenés összekapcsolása.

Fotó: Természet operaháza / Facebook

A fesztivál első napján különleges operajógán vehetnek részt az érdeklődők a Tisza-tó partján, majd a tiszafüredi Morotva-félszigeten gálaestet rendeznek a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara és a szolnoki kibővített Bartók Béla Kamarakórus közreműködésével, Sándor Szabolcs vezényletével. A TO'pera elnevezésű koncerten fellép többek között Miklósa Erika is. Az előadások alatt a színpad hátterében levő LED-falon hangulati filmek, jelenetek lesznek láthatók.

A második napon hatvanhét kilométeres kerékpártúrát szerveznek a Tisza-tó körül. Ennek tizenegy megállójában minikoncertek, például Horgas Eszter fuvolaművész és Lajkó Félix hegedűművész előadása várja a közönséget. Sarudon a Virtuózok muzsikálnak, Abádszalókon az István a király című rockopera dalai hangzanak el, Tiszaszőlősön pedig a Mozdulat Táncműhely előadása szórakoztatja a közönséget.

Naplemente a Tisza-tónál - képzelje el, hogy a háttérben szopránok énekelnek Fotó: Becskereki László / Flickr.com

A fesztivál harmadik napján, a Boat D'Opera túrán a kerékpárokat csónakokra cserélve juthat el a közönség a minikoncertek helyszíneire: a koncerteket a víz partján, a vízben és a vízen tartják. Fellépnek a Magyar Állami Operaház művészei, a Budapest Klezmer Band, Szirtes Edina Mókus hegedűművész a Szirtes-vonósnégyes közreműködésével, a H2O Synchro SE szinkronúszói pedig erre az alkalomra készített koreográfiával várják a közönséget.

A fesztiválra jegyek vásárolhatók az egyes napokra, illetve válthatók két- és háromnapos fesztiválbérletek is. További információk a rendezvénysorozat Facebook-oldalán.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Ingyenes komolyzenei nyáresti koncertek a Balatonnál
Budapesten és a Velencei-tónál is lesz Klassz a pARTon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.