Színház nyílik a Tesla tetején

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 13. 10:47
Budapest belvárosában, a Kazinczy utcában nyílik a Tesla Teátrum, amely igazi 21. századi előadásokat ígér, de játszanak majd Örkény darabokat és Csehov egyfelvonásost is.

Az új színház vezetője Vas-Zoltán Iván lesz, aki jó néhány színházi és televíziós vállalkozásnak volt már a vezetője. A Tesla Teátrum színpadán már korábban is mutattak be előadásokat, többek között Elfriede Jelinek Nobel-díjas írónő Rohonc című drámáját. Idén ősztől azonban már több bemutatót és rendszeres előadásokat ígér a nézőknek. Az előadásokban a közönség által ismert vendégművészek és a Rátai Márton színházi műhely tagjai szerepelnek majd - olvasható a szerkesztőségünkbe érkezett közleményben.

Pillanatkép az Appassionata próbájáról Tesla Teátrum

Az Elektrotechnikai Múzeum egykori épületének legfelső szintjén kialakított színház repertoárjában szerepel majd Örkény István Pisti a vérzivatarban és Debbie Horsfield Vörös ördögök tragikomédiái, valamint két Csehov egyfelvonásos. A játékrend összeállításában nem voltak műfaji határok, a rendező elsősorban értékes, minőségi drámákat szeretne színpadra vinni a Teslában, amivel minél szélesebb közönségréteget szeretne megszólítani.

A teátrum első előadása Háy Gyula Appassionata című drámája, amelynek bemutatóját április 29-én tartják. A történet középpontjában egy nagy szerelem áll: a disszidált világhírű magyar zongoraművésznő hazatér, hogy a forradalom után börtönbe vetett költő férjét kiszabadítsa. Az új hatalom azonban kegyetlen döntés elé állítja őket: ha feladják morális és művészi elveiket, és hajlandók együttműködni a nemzetközileg elutasított új magyar kormánnyal, a férje szabadon távozhat a börtönből.

"Egy olyan időszakban, amikor inkább bezárnak színházakat, sem minthogy újakat nyitnának, meg kell becsülni az olyan alkotóműhelyeket, mint amilyen a Tesla Teátrum is lehet" - idézi a közlemény Vas-Zoltán Ivánt, aki a szerdai színház-megnyitón folyamatosan épülő repertoárt, kezdetben havi 8-10, a későbbiekben akár jóval több előadást is ígért.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.