54 rakparti házban tartanak ingyenes lakástúrát ezen a hétvégén

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 18. 09:30
A Duna két partján ötvennégy megnyíló épület és számos program, köztük lakástúrák, háztörténeti séták, kiállítások és koncertek várják a látogatókat, akik ezen a hétvégén ingyen vendégeskedhetnek ezekben a fővárosi házakban.

Idén is megtartják a Budapest100, a nyitott házak hétvégéje című rendezvényt április 22-én és 23-án, amelynek témája ezúttal a rakpart lesz. Az érintett Duna-parti lakóközösségek és intézmények az épületek korától függetlenül vesznek részt a programban, sőt, az idei Budapest100 egyik érdekessége éppen az, hogy a 18. századtól napjainkig, a régi paloták mellett modern és kortárs épületek is helyet kapnak a látogatni valók között.

Fotó: Spanyár Judit / Budapest100
Fotó: Malustyik Mariann / Budapest100
Fotó: Malustyik Mariann / Budapest100
Fotó: Malustyik Mariann / Budapest100
Fotó: Spanyár Judit / Budapest100
Fotó: Spanyár Judit / Budapest100
Fotó: Vörös Nikolett / Budapest100
Fotó: Budapest100
Fotó: Kovács Katt Katalin / Budapest100
Fotó: Kovács Katt Katalin / Budapest100
Fotó: Szokodi Bea / Budapest100
Fotó: Szokodi Bea / Budapest100
Fotó: Kovács Katt Katalin / Budapest100

A rendezvény a rakpartok házaiban a speciális helyszín előnyeit és hátrányait is bemutatja, miközben hagyományainak megfelelően közkinccsé teszi az itt élők és a középületekben dolgozók történeteit.

A rakparton régi és új lakóházakba, intézményekbe léphetnek be az érdeklődők. Templomokat, köztéri alkotásokat nézhetnek meg, és művészekkel, építészekkel, írókkal, költőkkel, zenészekkel, kutatókkal, egyházi emberekkel is találkozhatnak. Az események részletesen böngészhetők a rendezvény honlapján. Az önkéntesek és lakók által közösen szervezett programok mellett a látogatható házak oldalain elolvashatók a kutatók által gyűjtött történetek is. A Budapest100 hétvégéje idején minden szabadon és ingyen látogatható.

Fotó: Spanyár Judit / Budapest100
Fotó: Malustyik Mariann / Budapest100
Fotó: Malustyik Mariann / Budapest100
Fotó: Malustyik Mariann / Budapest100
Fotó: Spanyár Judit / Budapest100
Fotó: Spanyár Judit / Budapest100
Fotó: Vörös Nikolett / Budapest100
Fotó: Budapest100
Fotó: Kovács Katt Katalin / Budapest100
Fotó: Kovács Katt Katalin / Budapest100
Fotó: Szokodi Bea / Budapest100
Fotó: Szokodi Bea / Budapest100
Fotó: Kovács Katt Katalin / Budapest100

Támogatni is lehet a Budapest100-at

Idén a programsorozat támogatóit a szervezők egy hajóútra invitálják. Április 22-én 11 órától a Táncsics hajón Kolundzsija Gábor tart vetített képes előadást A rakodópart kövei címmel, amelyben a Duna szabályozásának és a rakpartok kiépítésének hatalmas munkáját mutatja be. A hétvégi rendezvény programfüzetét innen töltheti le, az adományozási lehetőségről bővebben pedig itt olvashat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.