Szeged után Tác készül nagyszabású Pompeji-kiállítással

Tác Gorsium
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 13. 21:27
Szeged után Tác készül nagyszabású Pompeji-kiállítással

Elkezdték építeni azt a nagyszabású kiállítást a táci Gorsium látogatóközpontjában, amely Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában címmel az egykor virágzó város katasztrófáját mutatja majd be március végén – írja az MTI.

A székesfehérvári Szent István Király Múzeum ezzel párhuzamosan nyitja meg Tácon állandó tárlatát, amely Gorsium történetét mutatja be. A kiállításrendezés a héten is nagy erőkkel folyik.

A pompeji tárlat bemutatja az ott élt emberek életét, mindennapjait, kikapcsolódási szokásait, a gladiátorok világát. A kiállítás – melynek törzsanyaga a romváros feltárásának anyagát őrző Nápolyi Régészeti Múzeumból érkezett Magyarországra – tavaly nyár óta a szegedi Móra Ferenc Múzeumban volt látható, onnan érkezik Tácra. A kollekció összesen százkettő, igen értékes tárgyat tartalmaz.

A tervek szerint a látogatóközpontba lépve az ókorba kerül az érkező, ugyanis egy film segítségével virtuális sétát tehetünk majd Pompeji utcáin. A kiállítótérben egy hatalmas, több mint két méter magas, márvány Poszeidón-szobor fogadja a látogatót, amely mögött kisebb szobrok sorakoznak.

Egy a Pompeji-ben található falfreskók közül Fotó: Heleen Kwant / Flickr.com

A tér egyik oldalán a magánszférát, a másik oldalon a közéletet mutatja be a tárlat. A magánéletet falfestmények, tárgyak idézik meg a látogatóknak, egy választási felirat a politikába kalauzol, de megismerhető lesz a fürdőélet, a színházak, a gladiátorok világa és az ókori bordélyházak működése. Ezenkívül a katasztrófa maga, a Vezúv kitörése is látható lesz a falakon.

A gorsiumi mellett a székesfehérvári Rendházban is nyílik egy kiállítás, amely a Vezúv által eltemetett négy várost – Pompeji-t, Herculaneumot, Stabiae-t és Oplontist – mutatja be antik szövegek, térképek segítségével.

A Pompejivel egy időben nyílik meg Tácon az az állandó kiállítás is, amely Gorsium történetét mutatja be - az első ütemben a markomann háborúkig. Pannónia provincia meghódítását egy tablón, szöveggel követheti a látogató, a római birodalom kialakulását térképi animációs filmen, egy monitoron láthatja, de egykori fotókkal illusztrálva a gorsiumi ásatások történetéről is képet kaphat.

Pompeji a Vezúv kitörése miatt i.sz. 79-ben néhány óra alatt eltűnt a föld színéről. A várost több méter vastagságban temette be a vulkáni hamu. A 16. század végén véletlenül, a Sarno folyó szabályozási munkálatai közben leltek rá az első falra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.