Márton napjával véget érnek az éves gazdasági, szántóföldi teendők, és elkezdődik a természet pihenő időszaka. A hagyomány szerint ezen a napon kóstolják meg először az újbort, ekkor vágják le a tömött libákat, és egyben ez a 40 napos karácsonyi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor kiadósan, jóízűeket lehet enni. Mutatjuk is, hogy milyen programokkal készülnek a Márton-napra szerte az országban.
A szentendrei skanzen például kétnapos Szent Márton Újborfesztivál és Libatorral készül, ahol a tollfosztóban a látogatók a meleget árasztó kemencék mellett kapcsolódhatnak az őszi társas munkákba, miközben a Hagyományőrző Óvónők mókás történetekkel szórakoztatják a munkálkodókat. Mindeközben a Jászárokszállási Fogadóban ínycsiklandó libaétkeket tálalnak, a literatúrát kedvelő felnőtteket pedig irodalmi borkóstoló, a gyerekeket irodalmi szörpkóstoló várja.
De majszolgathatnak majd illatos sült gesztenyét, tököt, sült almát, de a forró tea és a forralt bor mellé választhat magának kürtőskalácsot, kenyérlángost is. Aki ezek után még mindig fázik, az élő népzenés táncházban melegedhet ki. Lesz közös lovaskocsi-díszítés és látványos lovaskocsis felvonulás, míg a legkisebbe textillibákat, gesztenyebábokat és Márton-napi lámpásokat készíthetnek. A programot mindkét este őszbúcsúztató koncert és tánc zárja. A részletes programról itt olvashatnak.
Ezen a hétvégén ugyanis minden a legjobb hazai pálinkák körül forog majd Siófokon, ahol már javában készülődnek az idei év egyik utolsó nagy fesztiváljára. A főszerepben persze a gasztronómia és az ilyenkor kötelezően fogyasztandó libás fogások lesznek. Az ország legjobb főzdéi vonultatják fel kínálatukat, ahol a hagyományos barack-, szilva- vagy körtepálinkák mellett egyedi ízeket és különlegességeket is kóstolhatunk.
A szervezők persze az újborról sem feledkeznek meg. A fesztiválon óriási, kétezer literes bográcsban készül majd a forralt bor. Számos pincészet standjával is találkozhatunk, így annak sem kell majd csalódnia, aki nem ebben a télies formában élvezné az idei termést. Részletes program ezen a linken olvasható.
A Sóstói Múzeumfalu szombat délelőtt tíz órakor nyitja meg kapuit, amelynek tövében a vendégeket libazsíros kenyérrel és újborral várják, egy kicsit beljebb jutva pedig liba-szépségversennyel. Lesz majd lámpás felvonulás, amelyen a látogatók a saját kezűleg készített lámpásokkal vehetnek részt, de a számos kézműves foglalkozás mellett népi játékokat is kipróbálhatnak az uradalmi magtárban. A nap végén a liba-szépségverseny győztesét takarmány, gazdáját pedig értékes nyeremény várja.
A kisebb gyerekek a csarodai paplak morzsolójában hallgathatnak meséket, a nagyobbak a tiszadobi lakóházban próbálhatják ki ügyességüket a csuhézásban és a lúdtollas betűvetésben. A gasztronómiai programrészben a kacsasült mellett kemencében sült tököt, almát, krumplit és libaszemnek nevezett kalácsot kínálnak majd a látogatóknak. Ezen a napon a Márton nevű látogatók belépőjegy vásárlása nélkül vehetnek részt a sóstógyógyfürdői libás vigasságon.
Ugyanis a Danubius Hotel Gellért is Szent Mártont, vagyis az újbor bíráját és a gasztronómia védőszentjeit idézi meg Márton-napi programsorozatán november 10. és 13. között. Lesz borvacsora, vezetett sörtúra és két napra még egy lakosztályéttermet is megnyitnak. Utóbbiban felejthetetlen gasztronómiai élményt ígérnek egyedi készítésű design tányérokon tálalva. A Dunára néző panorámás luxuslakosztályban a Michelin csillagos séf, Pesti István és a pezsgőszakértő, Túróczi Anett tart Champagne vacsoraestet
Vajda Pierre „A Sajt, a Bor és a Kenyér Szentháromsága" című kurzust moderálja majd, Mautner Zsófia és Fűszeres Eszter pedig borvacsorával várja a látogatókat, amelynek főszereplői a Gerbeaud, a Kistücsök, a Salon, a Tanti, a Buono és a Gellért Söröző lesznek. A gasztro kiállítók között ott lesz a Steamboo, a Bükki Sajt és a Zing Burger. Szirbek István művészettörténésszel pedig egy bortörténeti, Katona Csaba történésszel sörtörténeti túrán vehetünk részt, bebarangolva a szálloda jeles lakosztályait, ahol egykor államelnökök, filmsztárok, művészek laktak. Jegyárakról és a programokról bővebben az esemény weboldalán olvashat.
Boldogan jelentjük, hogy Somlón is véget ért a szüreti időszak, a bor már a pincében pihen, érik, és várja rajongóit - írják a Nyitott Pincék szervezői a hétvégi esemény Facebook-oldalán. Péntektől vasárnapig ugyanis 19 somlói pincészet, vinotéka és étterem nyit ki, hogy minél több látogató kóstolhassa meg boraikat, falatozzanak a libatepertőből, vagy, hogy elköltsenek egy klasszikus Márton-napi vacsorát. Néhol bizony új borok is előkerülnek majd a pincék mélyéről.
A rendezvény ingyenesen látogatható, de egyes helyszíneken a részvétel regisztrációhoz, vagy telefonos bejelentkezéshez kötött, és a programok, kóstolók árát is a résztvevő helyszínek határozzák meg. Az eseményen résztvevő pincészetek listáját itt találja.
A zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban is Márton napi vigasságokat rendeznek 12-én hagyományőrző együttesekkel és kézműves foglalkozásokkal, de tollfosztással és ludas étkekkel is várják a látogatókat. A felnőtteket egy kupica pálinkával, a gyerekeket pedig almával fogadják. A nagysátorban koncertekkel, a cserépkályhával fűtött foglalkoztató házban pedig tollfosztásra várják az érdeklődőket, akiket aztán a munka végén Horváth Károly népzenekutató visz majd táncba. Itt aztán a mulatozásból tényleg senki nem maradhat ki.
A kovácsműhely már inkább az ólomkatona-öntés helyszíne lesz, de a portákon a gyertyaöntést és a kukoricadarálást is kipróbálhatják a gyerekek. Készíthetnek majd adventi díszeket, és részt vehetnek egy libakereső játékban is. Fontos! A falumúzeum november elsejétől már csak sétálójeggyel látogatható, a jegyárakról és a programokról bővebben itt olvashatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.