Így kerülhetne újra balatoni hal a helyi éttermekbe

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 20. 08:41
A balatoni önkormányzatokat tömörítő szervezet két ötlettel is előállt. Nem a halászat visszaállítása a megoldás.

A Balatoni Szövetség fontosnak tartja, hogy az üdülőrégió vendéglátó egységei, büféi, halsütödéi balatoni halhoz juthassanak, ennek érdekében két megoldási javaslatot dolgozott ki - derül ki a Balatoni Szövetség (BSZ) elnökségének állásfoglalásából, írja az MTI.

Emlékeztetnek arra, hogy a Balatonon megszűnt a halászat, a vendéglátósok jelenleg csak halastavakból vagy külföldről tudják beszerezni az alapanyagot, a balatoni hal fogyasztása így csak a horgászok kiváltsága lett.

Fotó: Indafotó, bozsaedozsó

Az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő szervezet vezetése a megoldást nem a halászat visszaállításában látja, mivel egyetért a horgászturizmus fejlesztésének fontosságával. A szövetség egyik megoldási javaslata az úgynevezett úsztatott halak értékesítése. Ennek lényege egy már bevált technológia, amely során a környező halastavakból származó halakat a Balaton elkülönített részén tartanák egy meghatározott ideig, amíg a halak íze hasonlóvá válik a Balatonban élőkéhez.

A másik lehetőség egy halfelvásárlói hálózat létrehozása lenne a térségben, ahol az engedéllyel rendelkező horgászok leadhatnák, illetve értékesíthetnék a Balatonból kifogott halakat. A BSZ elnöksége támogatni szeretné azt a "gasztronómiai forradalmat", amely a Balatonnál is zajlik, és amelynek sajátossága, hogy a vendéglátóipar helyi alapanyagot használ fel termékeihez - a halételek esetében ez a balatoni hal.

A szövetség törvénymódosítást, illetve a jogszabály kiegészítését tartja szükségesnek annak érdekében, hogy a térség vendéglátó egységei ismét hozzájuthassanak a halételekhez szükséges helyi alapanyaghoz.

Balassa Balázs, a BSZ elnöke az MTI-vel közölte, a kezdeményezésről a szervezet legutóbbi elnökségi ülésén született határozat. A következőkben egyeztetik a javaslatokat szakértőkkel, és az érintett tárcák elé tárják - tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.