A LED-fal tetejére is felmászhat, ha a Március 15. téren szurkol

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 02. 12:48
Augusztus 6-án a budapesti Március 15. téren nyílik meg az ország legnagyobb Szurkolói Központja, ahol egy hatalmas, kilátóként is működő 35 négyzetméteres kivetítőn láthatók a riói olimpián zajló események.

Az M4 Sport élő közvetítésének szüneteiben a televízió szakértői, műsorvezetői, valamint olimpiai és világbajnokok elemzik majd az eseményeket. A Szurkolói Központ az olimpia ideje alatt hétköznaponként délután 3-tól este 11-ig, hétvégén pedig a családi napok keretében már délelőtt 10-től, folyamatos sportközvetítéssel és izgalmas programokkal várja a nézőket, írja a turizmus.com.

Fotó: Bruzák Noémi, MTI


Augusztus 6-án a délelőtti kapunyitást követően izgalmas közvetítésekkel, mint például a 14 órakor kezdődő magyar–szerb vízilabda mérkőzéssel várják az érdeklődőket, akik már az első napon szurkolhatnak többek között a magyar úszóknak, Verrasztó Dávidnak vagy akár Hosszú Katinkának, a sportlövőknek, a tornász Hidvégi Vidnek, a wimbledoni páros döntős Babos Tímeának, vagy a párbajtőröző Szász Emesének.

Az augusztus 6. és 20. között látogatható Szurkolói Központ óriási és belvárosi kilátóként is működő LED-falát a Március 15. térről is jól lehet majd látni, így nem csak az egyszerre 600 fő befogadására alkalmas létesítményből, de akár a térről is tömegek követhetik majd az eseményeket.

A mintegy 700 négyzetméteres helyszín nyitott, könnyen átjárható és akadálymentesített lesz. A teret a 35 négyzetméteres kivetítő uralja majd, a Szurkolói Központ területén a nézők kényelmes körülmények között szurkolhatnak a magyar sportsikerekért. A helyszín külön érdekessége, hogy a LED-falat nem csupán nézni lehet, de fel is lehet menni a tetejére, a kilátóba, ahonnan egészen különleges módon lehet majd a budapesti panorámát élvezni.

További híreket a Turizmus.com oldalon talál. A turisztikai szakma legfrissebb híreiért pedig iratkozzon fel a Turizmus Panoráma Bulletinre!
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.