Új rendszerben minősítik a balatoni strandokat

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 10. 18:59
Új rendszerben minősítik a balatoni strandokat

Megújul a balatoni strandok és kikötők minősítő rendszere, a Kék Hullám Zászló nyerteseit a jövőben 1-3 csillaggal rangsorolják, továbbá 4 különdíjat osztanak ki a legjobb szabadstrand, a leginkább családbarát-, sportbarát, illetve biciklisbarát strand kategóriákban – számolt be róla Balassa Balázs, a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke az MTI-nek.

Új szezon, új rendszer Fotó: Páth Dániel

Újdonság lesz a korábbi évek gyakorlatához képest az is, hogy a bíráló bizottság – amelybe balatoni civil szervezeteket is bevonnak – nem a szezonra való felkészülésekor, hanem a nyitások után, üzemelés közben látogatja meg a nevezőket.

A minősítésre a jövő hónaptól jelentkezhetnek a strandok és kikötők üzemeltetői, a helyi önkormányzatok, illetve vállalkozások, az eredményhirdetést pedig június 26-án tartják.

A BSZ elnöksége a legutóbbi ülésén döntött arról is, hogy megvizsgálja annak lehetőségét, hogy az elmúlt években sokat fejlődött balatoni strandok a magyar Kék Hullám Zászló verseny mellett megmérettessenek magasabb szinten is, a Kék Zászló nevű nemzetközi minősítő-versenyre történő nevezéssel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.