Mit nekünk eső?! Cirkuszszelfik, kínai agyagkatonák és menő külföldi filmek a hétvégén

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 17. 19:26
Már-már azt hittük, hogy beköszöntött a nyár, máris újra kezdődik a didergés, de ettől még a hétvége hétvége marad! Ne hagyja, hogy a rossz idő letörje a kedvét, a programajánlónk végigolvasása után már kétsége sem lesz afelől, hogy a városban a helye. Az év egyik legvagányabb filmfesztiválja, bámulatos, századik születésnapjukat ünneplő épületek, városligeti cirkuszparádé és eredeti kínai agyagkatonák várják, hogy feldobhassák a hétvégéjét. Ne hezitáljon hát tovább, vegye a nyakába Budapestet!

Ebben a kiszámíthatatlan időben nehéz előre tervezni, ezért kinti és benti programokat is válogattunk, hogy semmiképp se dőljön dugába a hétvége, ha esetleg végig ítéletidő lesz. Elő az esőkabáttal, és irány a város, hiszen már el is kezdődött a hétvége!

Oldtimerek és cirkuszszelfi-nap a Ligetben

Szombaton, a cirkuszok világnapján rendezik meg az idei Városligeti Cirkuszparádét, amelynek keretében kosztümös artisták, lovas huszárok, mazsorettek, brazil szamba táncosok, oldtimer autók, gólyalábasok, valamint a Circussimo! című új műsor teljes társulata vonul át a Városligeten. Ezen a napon a cirkuszparádék 19. századba visszanyúló, Amerikából induló hagyományait elevenítik fel, hiszen annak idején a városba érkező vándorcirkuszi társulatok is díszes menetben vonultak végig az utcákon.

Kisvasút és gólyaláb Fotó: David Kis / Facebook / Fővárosi Nagycirkusz

A Fővárosi Nagycirkusz épülete előtti színpadon a Szőlőskislaki Artista Iskola bemutatójával kezdődik a program, majd a délelőtti Circussimo! előadás után elindul a menet az Állatkerti körúton a Hősök teréig, és ugyanezen az útvonalon érkezik vissza délután az épület elé. A felvonulást Pintér Tibor Lovasszínházának társulata is kiegészíti, és klasszikus cirkuszi időket idéző hintón adják elő produkcióikat. A felvonulást követően a szabadtéri színpadon fellépnek a Baross Imre Artistaképző diákjai, valamint a Feeling Mazsorett Tánccsoport.

Lovas huszárok Fotó: David Kis / Facebook / Fővárosi Nagycirkusz

A Nemzetközi Cirkuszszövetség a világnapra meghirdette a "cirkuszszelfi-napot" is, amelynek célja, hogy minél több cirkuszrajongó készítsen magáról, vagy barátairól bohócorros fotót, délelőtt pedig közös fénykép is készül majd a parádén résztvevő művészekről és a közönségről. A Cirkuszparádé részleteiért és az esti Circussimo! előadásra szóló jegyekért kattintson ide.

Gasztro kaland a Garay ÉlményPincében!

Ismerje meg Gemenc értékeit egy exkluzív borvacsora keretei között. Terítéken a vadhúsokból készített tájjellegű étkek. Minden fogáshoz hozzá illő nívós szekszárdi bor kerül pohárba, és bemutatkozik a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ is. Havonta színvonalas programokkal és állandó borkóstolási, vásárlási lehetőséggel várja Önt is a Garay ÉlményPince! (X)

Búcsúzik a Titanic – botránydoku és pszicho-thriller a nézők kedvence

A 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál idén is öt helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Örökmozgóban, a Toldi moziban, a Puskin moziban és az A38 hajón várja a közönséget. Ha hétköznap nem volt ideje eljutni, most már talán könnyebb lesz a döntés, hogy melyik filmet válassza a fesztivál széles kínálatából, a záróhétvégére ugyanis már kezdenek körvonalazódni a közönség kedvencei. A legtöbb előadásra még mindig vannak jegyek, a legnépszerűbb filmekre pedig még pótvetítéseket is meghirdettek.

22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Fotó: Facebook / Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

A legtöbb nézőt eddig az Ex Machina című pszicho-thriller, Jafar Panahitól a berlini nagydíjas Taxi, a Julianne Moore-nak Oscar-díjat hozó Megmaradt Alice-nek és Laura Poitras Oscar-díjas dokumentumfilmje, az amerikai kormány lehallgatási botrányát felfedő Edward Snowdenről szóló Citizenfour vonzották. A Citizenfour péntek este 8 órás vetítése után Maróy Ákos, az Átlátszó.hu társalapítója és Vágvölgyi B. András filmrendező beszélgetnek majd a Puskin moziban a Snowden-ügyről, és a 9/11 utáni Egyesült Államok és a nyilvánosság aktuális kérdéseiről.

Megnyitó az Urániában Fotó: Facebook / Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

A fesztiválon a Hullámtörők díjért nyolc film versenyez. A zsűri tagjai Ragályi Elemér operatőr, Timo Malmi, a Kaurismäki testvérek által elindított észak-finnországi Midnight Sun filmfesztivál művészeti igazgatója, a zsűri elnöke pedig Borislav Anđelić, a FIPRESCI szerbiai szekciójának elnöke. A Titanic idén rendhagyó módon egy dokumentumfilmmel, Michael Madsen A látogatás (Visit) című alkotásával zárul, amely az ember első találkozásáról szól a földönkívüli intelligens élettel. Ha már el is döntötte, hogy melyik filmet szeretné megnézni, a fesztiválra itt tud jegyet vásárolni.

Hazatérnek a kínai agyagkatonák az Iparművészetiből

Vasárnap zár az Iparművészeti Múzeum két eredeti agyagkatonát is bemutató, Az ősi Kína kincsei című kiállítása. A kiállítást eddig húszezren keresték fel, a záró hétvégén pedig számos programmal és különleges tárlatvezetéssel várják a közönséget. Ha vasárnap látogatnak el a múzeumba, a családi jegy mellé kiállítási katalógust is kapnak ajándékba, de mindenképpen készüljenek fel a tömegre!

Az érkezés utáni első kép az egyik katonáról az Iparművészeti Múzeumban Fotó: Kovács Tamás / MTI

A tárlat anyaga a Senhszi Történeti Múzeumból, a Csengtő Palota Múzeumból és Nancsing Város Múzeumából érkezett Budapestre, és a több mint 150 bemutatott műkincs között a legkülönlegesebbnek az a két eredeti agyagkatona számít, amelyek a Csin Si Huang-ti császár sírját védelmező agyaghadsereg tagjai. A kiállításon megelevenedik a Han- és a Tang-dinasztiák kora, valamint a Selyemúton Kínába érkező buddhizmus művészetébe is bepillanthatnak a látogatók. A finisszázs részletes programjáról itt tudhat meg többet.

Százéves házait ünnepli Budapest

Öt éve indult el a százéves fővárosi házakat bemutató Budapest100 programsorozat, ebből az alkalomból ezúttal nemcsak az építésük, falavatásuk, vagy alapkőletételük centenáriumát idén ünneplő házakat köszöntik, hanem azokat is, amelyek 1911-1915 között épültek. Az önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető lakók összefogásával szerveződő civil programhoz számos kísérőrendezvény, tematikus séta és kiállítás is kapcsolódik.

Tavalyi ünneplés a Szív utca 42-ben Fotó: Danyi Balázs / Budapest 100

Szálljanak be a Hosszúlépés csapata által szervezett élő társasjátékba, ahol eldugott rejtvényeket megfejtve fedezhetik fel a főváros évszázados épületeit. Csodálják meg a Horánszky utca 12. fényfestésben pompázó homlokzatát. Látogassanak el a Nemzeti Sírkertbe, ahol a 100 éves síremlékek között vezetik végig az érdeklődőket. Vegyenek részt a Harsányi János Nobel-díjas közgazdász tiszteletére rendezett kerékpártúrán. És böngésszenek a Budapest100 több tucatnyi programja között, hogy olyan épületeket ismerhessenek meg, amelyekről eddig azt sem tudták, hogy léteznek!

Ilyen volt tavaly a Budapest100: vagány kilátás a Bertalan Lajos 20-ból Fotó: Mohai Balázs / Budapest 100

A Budapest100-at a brit Guardian 2013-ben a kontinens legérdekesebb programjai közé válogatta, valamint elnyerte a hamburgi Lebendige Stadt Stiftung (Élő Város Alapítvány) által kiírt pályázaton A legszebb városi ünnep címet is. Az Önkéntes Központ Alapítvány szakmai zsűrije a rendezvénysorozatot 2014-ben az Év Önkéntes Programjává választotta. A Budapest100-ra tavaly csaknem húszezren voltak kíváncsiak és idén is hasonló látogatottságra számítanak a szervezők.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.