Koncerttekkel, ingyenes korcsolyapályával, karácsonyfa díszítő versennyel, fotókiállítással, kézműves és más programokkal várja az érdeklődőket advent hétvégéin Óbuda. December 5-én, pénteken az óbudai Fő téren a gyerekek Joulupukkival, a finn Mikulással is találkozhatnak.
Idén a Fő tér, az Óbudai Kulturális Központ, valamint az Esernyős - Óbudai Kulturális és Információs Pont mellett, két új helyszín, a békásmegyeri Csobánka tér és a kaszásdűlői Pethe Ferenc tér is bekapcsolódik is az ünnepi programsorozatba - áll a szervezőknek az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Fő téren pénteken 17 órától a gyerekek a finn Mikulással, Joulupukkival találkozhatnak. Ugyanitt december 13-án rendezik meg a Luca-napi karácsonyfa díszítő versenyt. Advent hétvégéin emellett koncertek is lesznek, fellép többek között most szombaton a Dresch Quartet és a Hungarian Folk Embassy, vasárnap pedig a Romengo együttes. December 14-én, vasárnap Ferenczy György és a Rackajam zenél, advent utolsó hétvégéjén (december 20-21.) pedig Gryllus Vilmos, a Balkan Fanatik, valamint a Kaláka is pódiumra lép.
Az Esernyősben az érdeklődők gasztroestekkel és írókkal, költőkkel találkozhatnak. December 13-án Vrábel Krisztina, a Dolce Vita Blog szerzője, december 20-án pedig Tóthné Libor Mária, a Limara pékség gasztrobloggere ad tippeket a karácsonyi ételek és édességek elkészítéséhez. Ugyanitt most vasárnap Csukás István Kossuth-díjas író és költő, december 14-én pedig Varró Dániel József Attila-díjas költő és műfordító mesél munkásságáról, könyvekről és az írott szó 21. századi erejéről.
A Csobánka téren szombaton az Animus Csengettyű Együttes koncertjét lehet meghallgatni, vasárnap pedig a kerület civil szervezeteinek vezetői kedvenc meséik felolvasásával szórakoztatják az érdeklődőket. A Pethe Ferenc téren az adventi hétvégéken többek között karácsonyi vásárral, fenyőfa díszítéssel, kézműves programokkal, és adventi dalokkal várják a gyerekeket és a szüleiket.
Február 1-jéig minden este 20 óráig nyitva tartanak az ingyenes korcsolyapályák a Fő téren és a Csobánka téren, korcsolyakölcsönzésre helyben is van lehetőség. A Fő téren az advent teljes ideje alatt igazi századfordulós menüvel várja a vendégeket az Első Magyar Polgári Konyha. Ugyanitt január 6-ig megtekinthető a Mennyországban csengetének című fotókiállítás, amely az András naptól a Vízkeresztig tartó időszak népi hagyományaiba nyújt betekintést az archív fényképek segítségével.
A programokról bővebb információ az Adventobudan.hu weboldalon tekinthető meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.