Fejlesztették a balatonfüredi yachtkikötőt

vitorlás
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 17. 14:29
A legrégebbi, 147 éves magyar vitorlásegyesület, a Balatonfüredi Yacht Club több mint 300 millió forintból fejlesztette bázisát, amelyhez 155,8 millió forint uniós támogatást kapott.

Böröcz István, a klub ügyvezetője a lezárult projektről az MTI-nek pénteken elmondta, a többi között átalakították a vitorláskikötő nagy hangárját, illetve lebontották a feleslegessé vált, felújításra alkalmatlan épületeket.

Bővült a kikötő szolgáltatásainak köre, hárommal több ember dolgozik és részben napkollektorok biztosítják az energiaellátást. A fejlesztés azt a célt is szolgálja, hogy a Balatonra, illetve Balatonfüredre érkezők minél több időt töltsenek a térségben. A projekt további fejlesztések, bővítések alapjául szolgálhat a jövőben.

A klub a vízen 170 kikötőhellyel rendelkezik, illetve húsz versenyhajó a szárazon is állhat. Évente 100-150 gyereket oktatnak a kezdőktől minden szinten. Az idén 150 gyerek táborozott náluk. Évente mintegy húszezer ember vesz részt a rendezvényeiken, illetve látogat el hozzájuk - írja az MTI.

A klubnak évente 26-28 millió forint bevétele származik a kikötői szolgáltatásokból és oktatói tevékenységből. Működésük költségeinek 20-25 százalékát szponzori támogatásból teremtik elő, a legfontosabb támogatójuk a helyi önkormányzat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.