Gyereknap ingyen fagyival, makimajmokkal és próbariasztással

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 22. 14:46
Május utolsó hétvégéjén minden a gyerekek körül forog: vasárnap van ugyanis a gyereknap, amikor az ország legtöbb látványossága kedvezményekkel, meglepetésekkel várja a kicsiket. Országszerte megnyílnak a tűzoltólaktanyák, a Gyerekvasúton a szokásosnál több szerelvényt állítanak munkába és lehet hajtányozni is, Pécsett reneszánsz játszóház, a Zamárdi Kalandparkban arcfestés és ajándékfagyi várja őket, Hajdúszoboszlón koncertek és táncházak lesznek.

Nyíregyházán ezen a hétvégén látható először a nemrég született sátánmajom-fióka, aki már egyre bátrabban hagyja el a mama biztonságot nyújtó szőrzetét, de az egyhetes mocsáriantilop-bébi is vígan szaladgál már az anyja mellett.

Hajdúszoboszló városa
John Greim / Europress / Getty
magocilla / Indafotó
Vonatguru / Indafotó
Vonatguru / Indafotó
Gyermekvasút
Nyíregyházi Állatpark
Nyíregyházi Állatpark
Nyíregyházi Állatpark
Nyíregyházi Állatpark

Ha itt járunk, semmiképpen ne hagyjuk ki a majomerdőt, ahol játékos madagaszkári makicsemeték között sétálhatunk. Kolléganőnk nemrég kipróbálta az attrakciót, és ez volt az egész állatkertből a kedvenc része. A majmok nagyon barátságosak, hagyják magukat egészen közelről fényképezni, sőt még az ember vállára is ráugranak néha — azért szelfizésre ne számítsunk.

Koncertek és őstulkok az Alföldön

Hajdúszoboszlón szombaton a szabadtéri színpadon a fürdő közelében ingyenes koncertek várják kicsiket-nagyokat. Bemutatkoznak itt színjátszó és néptánc csoportok, lesznek kézműves bemutatók is. Másnap a fürdőben lesznek ingyenes gyerekprogramok, a belépéshez azonban jegyet kell váltanunk. A városi szabadtéri színpadon előadják a Süsü, a sárkányt, de lesz itt csillámtetoválás itt, sőt saját bélyeget is tervezhetnek a gyerekek. A Hortobágyon a régi magyar állatfajokat bemutató Pusztai Állatpark táncházzal, kézműveskedéssel, arcfestéssel és állatsimogatóval várja őket, ide a belépés 900 forint felnőtteknek, 600 gyerekeknek. De vonatozhatnak a közeli Halastavi Kisvasúton és lesz szafari is a vadasparkban a vadlovak és őstulkok között.

Aki még több táncra vágyik, az várjon pünkösdig: a Pünkösdi Sokadalomba mintegy 700 néptáncost várnak, a határon túlról is. Szent Iván éjjelén, június 21-én pedig áttáncolhatjuk az év legrövidebb éjszakáját.

A Ligetben lovak lesznek

Számítsanak tömegre a Városligetben, ahol hétvégén koncertekkel, lovasterápia-bemutatóval és egyéb színes programokkal vár a fővárosi önkormányzat ingyenes gyermeknapi rendezvénye. A rendezvényen a gyerekek focikupán, arcfestésen, kézműves foglalkozásokon és különböző vetélkedőkön vehetnek részt. A Magyar Honvédség fegyver- és harckocsi-bemutatókat tart, lesz ingyenes fogászati szűrés, és a véradókat is várják szeretettel.

Hajdúszoboszló városa
John Greim / Europress / Getty
magocilla / Indafotó
Vonatguru / Indafotó
Vonatguru / Indafotó
Gyermekvasút
Nyíregyházi Állatpark
Nyíregyházi Állatpark
Nyíregyházi Állatpark
Nyíregyházi Állatpark

Ingyen fagyi a kalandparkban

A Balatonnál a Zamárdi Kalandpark vasárnap minden mászójegy mellé ajándékot ad a gyerekeknek, de lehet élménygőzösözni és vízidodzsemezni is. Ingyenes programok is lesznek: arcfestés, kézműves foglalkozások, az étteremben pedig ajándék fagyi jár a főételek mellé.

Vasutas programok Zuglóban és a hegyen

Budapesten a Gyermekvasúton és a zuglói Vasúttörténeti Parkban is egész nap programokkal várják a családokat. A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút hűvösvölgyi állomásán koncertek, bohóc, bűvész, mazsorettek és kutyás bemutató is lesz. A vasútállomáson pedig – a hagyományos járatokon kívül – kerti vasutazhatnak, hajtányozhatnak a sínekre vágyók, de számos más érdekességgel (ugrálóvár, modellvasút, tűzoltó autó, buszbemutató) is kedveskednek a vendégeknek. A Vasúttörténeti Parkban lehet majd nagymozdonyon utazni, hajtányozni, kerti vasutazni és lóvasútazni, lesz Csajka sínautó és kvízjátékok is. Emellett a vasúti színpadkocsin koncertek lesznek, a gyerekek pedig a brazil hangulatú focipályán profi focistáktól leshetnek el trükköket. A kisebbeket Thomas klubsarok, Barbie és Hot Wheels játszótér várja. A belépés 14 év alatt ingyenes.

Hajdúszoboszló városa
John Greim / Europress / Getty
magocilla / Indafotó
Vonatguru / Indafotó
Vonatguru / Indafotó
Gyermekvasút
Nyíregyházi Állatpark
Nyíregyházi Állatpark
Nyíregyházi Állatpark
Nyíregyházi Állatpark

Reneszánsz játszóház Pécsett

Szombaton a Leonardo-kiállításhoz kapcsolódva „Hőspróba reneszánsz játszóház" nyílik Pécsett a Reneszánsz Kőtár területén. Az óvodás és iskoláskorú gyermekeket ettől kezdve minden hétvégén Leonardo-korabeli kalandos programokkal várják a szervezők.

A múzeumi játszóház két részből áll. Az alsó részen önállóan is játszhatnak az óvodás és iskoláskorú gyermekek; gólyalábakon járkálhatnak, patkóval célba dobhatnak, alagúton át mászhatnak és sok más kaland mellett kipróbálhatják a teniszlabdákat kilövő játékágyút is.

A játszóház másik részén felnőtt kíséret szükséges, itt a jelmezes játékmesterek különböző játékokon keresztül mesélnek a középkor kalandos világáról. A kipróbálható középkori tárgyak, használati eszközök még kézzel foghatóbbá teszik a történelmet. A szabadtéri játszóházba 300 forint a belépő. A felnőtteket a Martyn Múzeum udvarán a hét második felétől Kultúr büfé és olvasóliget várja, hozott könyvekért cserébe kölcsönözhetnek a mobilkönyvtárból.

Várnak a tűzoltók

A nemzetközi gyermeknap alkalmából szombaton országszerte megnyílnak a gyermekek előtt a tűzoltólaktanyák. Az érdeklődők nem csupán a tűzoltóautókat, különleges felszereléseket tekinthetik meg, hanem több próbariasztást is rendeznek számukra. Ezek alkalmával a gyerekek azt is megnézhetik, hogy miként indulnak a tűzoltók a balesetek vagy tűzesetek helyszínére.

Szombaton ingyenesen látogatható Budapesten a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma és annak vidéki kiállítóhelyei is. Országszerte 250 tűzoltólaktanyában várják a kicsiket délelőtt 10 órától délután 4 óráig.

Cikkünk megjelenését a Nyíregyházi Állatpark és Hajdúszoboszló turisztikai hivatala támogatta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.