
Országos jelentőségű védett természeti terület minősítést kapott a Fővárosi Állat- és Növénykert – jelentette be Persányi Miklós, az intézmény főigazgatója az állatkertben keddtől vasárnapig zajló Föld Fesztivál nyitónapján. Az főigazgató felidézte: a kert területe 1986 óta helyi jelentőségű természetvédelmi területnek számít, országos védettséget azonban csak ez év január elseje óta élvez. A minősítést a területen található kert- és településtörténeti emlékek, a védett növényfajok, a jelentős zöldfelület megőrzése, fenntartása is indokolta.
Felidézte, hogy az 1970 óta minden évben világszerte megrendezett Föld napja Magyarországon is évtizedek óta jelentős eseménynek számít. Az állatkertben a világnapot évek óta a Föld Fesztivállal ünneplik, amelynek keretében a látogatók megismerkedhetnek a kertben zajló állatmentő tevékenységekkel, valamint az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének természetvédelmi erőfeszítéseivel is. "Éppen a világnap fontossága indokolta, hogy a természetvédelmi minősítés bejelentését erre a napra időzítsük" – tette hozzá Persányi Miklós.
Magyarországon az első természetvédelmi területet, a debreceni Nagyerdő egy részét 1939-ben nyilvánították védetté, a második világháború végéig pedig további 200 természetvédelmi területet és természetvédelmi emléket jelöltek ki. "Magyarországon ma egyedi jogszabállyal védett, országos jelentőségű természetvédelmi terület a 2012-es adatok szerint 218 volt, ehhez csatlakozott most a Fővárosi Állatkert" – mutatott rá az állatkert főigazgatója. Budapesten a kert mellett a Budai Tájvédelmi Körzet, a Füvészkert, a Jókai-kert, a Gellért-hegy, a Háros-sziget, a Pál-völgyi-cseppkőbarlang, a Szemlő-hegyi-barlang, illetve a Sas-hegy számít országos jelentőségű védett területnek.
Az eseményen a főigazgató bejelentette, hogy az egykori vidámparki területen április 29-én nyitják meg a Holnemvolt Parkot, amelyben a Vidámpark műemléki védettséget élvező játékai várják a látogatókat. Az állatkerthez csatolt terület teljes megújítása több részletben valósul meg, az első lépcsőben készül el a Holnemvolt Park, amelyben a park jelenlegi játszóterénél négyszer nagyobb játszótér is várja majd a gyerekeket. A főigazgató kitért arra is, hogy a tervek szerint jövőre készül el az a mesepark, amelyben az új elvarázsolt kastély is helyet kap, és ezután kerül sor az új főbejárati zóna, valamint a Pannon Park kialakítására, amelynek befejezését 2018-ra tervezik.
A kéthektáros területre tervezett Pannon park egyik területén a Pannon ősvilág kap majd helyet, benne a Pannon ősvadon elnevezésű csarnokkal, amely az elképzelések szerint Európa legnagyobb biodómja lesz. Ez egy fedett, helyenként 40 méter belmagasságot is elérő szubtrópusi csarnok lesz állatokkal, növényekkel és kalandparkkal, valamint a vele összekötött Pannon-tenger akváriummal, a hozzá csatlakozó mesevárral, magyar majorral, madárkórházzal és gyereklovardával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.