Tíz indulója már biztosan van a Csacsigaloppnak

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 06. 14:55
Tíz indulója már biztosan van a Csacsigaloppnak

Sok külföldi turistát is vonzó látványossággá nőtte ki magát a csacsik versenye, amelyet az idén negyedik alkalommal rendeznek meg a Somogy megyei Rádpusztán május 19-én, a Nemzeti Vágta balatoni előfutamának másnapján. Antal Bernadett szervező az MTI-nek elmondta: már több német és osztrák turistacsoport is bejelentkezett a Balatonlellétől öt kilométerre fekvő lovasközpont rendezvényére, hogy megnézze a csacsigaloppot.

képünk illusztráció, ő egy brit művészcsacsi, galopp helyett festésben jó Fotó: Swns.com / Northfoto Forrás: Travelo

Az idei versenyen tíz csacsi már biztosan indul, köztük a nyolcéves rádpusztai Sanyi, az eddigi háromszoros nyertes, de a verseny szervezői még várják a további jelentkezőket az ország minden részéből. Antal Bernadett tájékoztatása szerint a látogatók nemcsak a csacsigalopp résztvevőiért szurkolhatnak, hanem számos érdekességet is megtudhatnak a szamarakról. Szó esik majd arról is, hogy a családi gazdaságokban milyen munkákra fogható be a szamár, és arról is, hogy mielőtt lovagolni tanulnának a gyerekek, ehhez sokszor jó előgyakorlatot jelent a szamaragolás a kisebb testű, nyugodt hátason, azaz hobbiállatként is ajánlják a tartását.

A csacsigalopp része a Nemzeti Vágta balatoni előfutamának, amelyre eddig 12 település jelentkezett, közülük hárman vehetnek részt szeptemberben a fővárosi döntőn. A kétnapos rendezvényen a lovasok és a szamarak versengése mellett bemutatkoznak a versenyben résztvevő települések, és színes kísérőprogramok is szórakoztatják majd a vendégeket. Az Onogur Hagyományőrző Egyesület jóvoltából megelevenedik a Honfoglalás kora, az érdeklődők elleshetik a szövés, a fonás, a bőrözés és a fafaragás mesterfogásait. Lesz továbbá közelharcifegyver-bemutató, íjászat, kézművesvásár és tradicionális lovasbemutató is. A gyerekeket különböző programokkal várják a szervezők, akik a korábbi évek tapasztalata alapján mintegy 3-4 ezer látogatóra számítanak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.