Sárkányhajó Fesztivál a Lágymányosi-öbölben

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 09. 17:45
Sárkányhajó Fesztivál a Lágymányosi-öbölben

Több száz profi és amatőr versenyző küzdelmének lehet tanúja a közönség az idei Sárkányhajó Fesztiválsorozat keretében, amelynek első állomását május 11-12-én a Lágymányosi-öbölben rendezik meg.

Sárkányhajósok Fotó: Charla Jones / Northfoto Forrás: Travelo

Az ország egészére kiterjedő, több ezer látogatót vonzó sárkányhajó versenysorozatnak Budapest mellett Fadd-Dombori, Győr, Szombathely, Szeged és Székesfehérvár ad még otthont. A fesztivál mellett július 23-28-a között Szegeden rendezik meg a Nemzetközi Sárkányhajó Világbajnokságot - közölték az MTI-vel a program szervezői.

A feltűnő jelenségnek számító, 12,5 méter hosszú sárkányhajók versenye és a sportág egzotikus volta igazi kuriózumnak számít. Kétezer éves története Dél-Kínába nyúlik vissza, ahol minden évben megtartják a sárkányhajók versenyét, amelyet hatalmas ünnepséggel és különleges felvonulással tesznek még egyedibbé.

A Magyar Sárkányhajó Szövetség (MSSZ) által 1998-ban Magyarországon is meghonosított sportágnak ma már több mint félezer tagja van. Az elmúlt években a magyar versenyzők kiemelten jó eredményeket értek el a versenyeken, legutóbb a 2011-es tampai világbajnokságon a magyar Premier Open legénysége hozta el a világbajnoki címet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.