
Az idei első igazán tavaszias hétvégén tobzódhatunk a gasztrofesztiválokban, akármerre is járjunk az országban. Budapesten a sajtmániásokat várják, Bakonybélben medvehagyma szedésre invitálják az érdeklődőket, Debrecenben a mangalica lesz a főszerepben, Székesfehérváron pedig a pálinka és a disznótoros. Jó étvágyat!
Sajtfesztivál Budapesten
Sajtkészítési kurzussal, sajtos látványkonyhával, sajtaukcióval és hazai termékekkel várja a vendégeket az első Belvárosi Sajtfesztivál péntektől vasárnapig a fővárosi Erzsébet téren. A gasztronómiai fesztiválon az ország legjobb sajtházai mutatják be termékeiket. A három nap alatt mintegy harminc kiállító száz termékét kóstolhatjuk végig. A sajtkészítő műhelyben pedig például azt is megtanulhatjuk, hogyan lehet sajtot készíteni otthoni körülmények között.
A sajtok mellett a fesztiválon az érdeklődők megtalálhatják a hozzájuk illő borokat, pálinkákat, sőt minőségi szalámi- és mangalicasonka-termékeket is. Tizenöt magyar sajtház, három bor- és két pálinkaház képviselteti magát a rendezvényen. A fesztivál második napján, szombat délután öt órakor egyedülálló aukcióra kerül sor: sajtra, borra, pálinkára, szalámira lehet licitálni. A termékek árai száz forinttól indulnak, a rendezvény vendégei így lényegesen kedvezményes áron is jó minőségű termékekhez jutnak.
A finom falatok mellé viszont természetesen jó hangulat is dukál: a fesztivál színpadán fiatal zenészek, elsősorban dzsessz-zenekarok szórakoztatják a közönséget. A rendezvény ingyenesen látogatható, sőt a szervezők ingyenes kóstolójegyet is biztosítanak azoknak, akik az esemény Facebook-oldaláról letöltik az ajándék bónt. Az oldalon a részletes programról is hasznos információk olvashatók.
Medvehagyma napok Bakonybélben
Az immáron hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Medvehagyma napokon április 13-án és 14-én különböző hosszúságú és nehézségű szervezett túrákon lehet részt venni a Bakonyban, a medvehagyma egyik kedvelt élőhelyén. A túrák negyed tizenegykor indulnak, és természetesen medvehagyma gyűjtésre is lesz mód.
Mihez kezdjünk azzal amit összeszedtünk? Szombaton 15-17 óra között a tájház udvarán, a Fő utca 15. alatt receptismertetőkkel, medvehagymás ételek bemutatójával és kóstolójával, illetve a medvehagyma jótékony hatásairól szóló előadással várják a falubéliek a vendégeket.
Mangalica Fesztivál Debrecenben
A vidéki városok közül Debrecenben tartottak először Mangalica Fesztivált 2010-ben, azóta pedig már hagyománnyá vált az ingyenesen látogatható rendezvény megszervezése. Idén április 12-14. között lehet jókat enni és inni a Kossuth téren. A mangalica termékek mellett kiváló magyar portékákkal, nagyszerű zenekarokkal, gyerekprogramokkal, élőállat kiállítással és az elmaradhatatlan főzőversennyel várják az érdeklődőket.
Toros Pálinkafesztivál Székesfehérváron
2013. április 11. és 14. között a Zichy-ligetben ismét felelevenedik a vidéki disznóvágás hangulata, amihez mindenképpen hozzátartozik a jóféle pálinka is. Ebből a kettőből, mármint a finom disznóságokból és hangulatfokozó pálinkákból nem lesz hiány a II. Székesfehérvári Toros Pálinkafesztiválon - írja beharangozójában a Port.hu.
A gasztrofesztivál főszereplői a hagyományos disznótoros ételek, a házias hús- és füstöltáruk és a finom pálinkák, ebben az évben is vidám böllérversenyen mérik össze tudásukat az induló böllércsapatok. A fesztivál vendégeinek szórakoztatásáról változatos színpadi programok, koncertek, családi és gyermekprogramok gondoskodnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.