
„A Budapest100 lényege, hogy ezen a hétvégén nem kizárólag a jó karban lévő épületekbe vagy a műemlékekbe látogathat el a közönség. A program épp annyira szól a valamikori Budapestről, mint a mairól, a gyakran elhanyagolt, a felismerhetetlenségig szétszabdalt házakról. A Budapest100 közös gondolkodást kezdeményez a megújulásról, összetartó lakóközösségek születését ösztönzi. A szervezők küldetésüknek tekintik, hogy felhívják a figyelmet a körülöttünk lévő építészeti és épített környezeti értékekre, és egy civil városi ünnep létrehozásával mérsékeljék a társadalmi elszigeteltséget" – olvasható a kezdeményezés honlapján.
Ha valahol, a Teleki tér 1-2. alatt biztosan kiderül minden látogató számára, hogy a fenti célkitűzések nem csupán üres lózungok, a program tényleg közelebb hozza egymáshoz a házak lakóit. Az egykori zsibvásár tér szélén álló, többségében zsidó kereskedők által lakott ház ötödik emeleten Csizmadia Gabriella, és tüneményes édesanyja fogadott minket lakásukban. Ők fogják össze a lakóközösséget, a Budapest100 programmal kapcsolatban, de a hétköznapokon is számíthatnak rájuk az itt lakók.
A barátságos és tágas lakásban tartott háztörténeti gyorstalpaló – az 1913-as átadástól egészen 1944-ig a félemeleten zsidó imaház működött, majd egy ideig pártközpont is volt itt, később 54 lakást alakítottak ki, az eredeti épületet pedig úgy kell elképzelnünk két kapuval, mint a Gozsdu-udvart kicsiben – után a behavazott tetőre vezetett utunk. A minket fogadók kedvessége mellett az itt elénk táruló kilátás a háznézés csúcspontja. Aki ide ellátogat a hétvégén, mindenképpen vegyen részt a házat a légópincétől a tetőig vezető sétán, érdemes!
Hasznos tudnivalók
A 2013-as Budapest100 április 6-7. között kerül megrendezésre, a részletes programfüzet és térkép innen letölthető. A programok ingyenesek, a népszerűbb, vagy helyhiánnyal küzdő helyszíneken azonban előzetes regisztrációra van szükség. A Travelo Budapest100 sorozatának első részét itt olvashatja.Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.