
Karácsony előtt idén egy utolsó játékos összejövetelre, kötetlen beszélgetésre, koccintásra várják az érdeklődőket a PLACCC Fesztivál szervezői vasárnap délután a budapesti Ráday utcában. A második PLACCC Go rendezvényen a Tidy City című, helymeghatározáson alapuló városi játékot próbálhatják ki azok, akik ősszel lemaradtak róla, illetve barátaikat is elhívhatják azok, akiknek tetszett a kultúrnyomozás. A résztvevők Androidos okostelefonjukra ingyen tölthetik le a játékhoz szükséges applikációt, majd vasárnap délután 2 és 5 óra között útnak indulhatnak a startponttól, a Ráday utca 58. szám alatti Jedermann Kávézótól.
Egy különös fotó és egy rejtélyes szöveg alapján egy épületet, szobrot vagy feliratot kell megtalálniuk, amihez a készülék képernyőjén látható térkép és narancssárga ikonok adnak támpontot. Nincs előírt sorrend, és nem kell sietni, hiszen mindenki kényelmesen, a saját ritmusában játszhat. A Tidy City lényege, hogy a játékosok felfedezzék a város rejtett szépségeit. A játékot egyedül vagy két-három fős csapatokban érdemes kipróbálni, az egyetlen feltétel, hogy a résztvevőknél csapatonként legyen egy Androidos okostelefon. A Tidy City a német Richard Wetzel ésMichael Straeubig munkája, és jelenleg a Budapestre fejlesztett változata a legnépszerűbb. Az utcai játék után kötetlen közös teázásra, forralt borozásra várják a résztvevőket a PLACCC Go szervezői a Jedermann Kávézóban.
A kultúrnyomozás mellett ingyenes kreatív design délutánt is tartanak 15 és 17 óra között a 2B Galériában, a Ráday u. 47. szám alatt. A ReCreativity lelkes tervezői, Földi Barbara és Sipos Anna a környezetvédelmet és a fenntarthatóságot hozzák közelebb kreatív alkotásokon keresztül. A foglalkozáson újrahasznosítható anyagokból és a korábbi évek PLACCC-plakátjaiból lehet füzetborítót, naptártartót és egyéb tárgyakat készíteni. A 2B Galériában Kicsiny Balázs: O. története című kiállítása is látogatható lesz a PLACCC Go ideje alatt.
A különleges városi helyszínválasztásairól és formabontó produkcióiról ismert PLACCC Fesztivál novemberben indította el a PLACCC Go programsorozatot. Az érdeklődők havonta-kéthavonta előadásokon, köztéri akciókon, városi sétákon vehetnek részt, megismerhetik a fiatal művészek, építészek, urbanisták terveit, akiket kreatív ötleteikkel is segíthetnek.
Hasznos információk
A Tidy City okostelefonos városi játék magyarul vagy angolul áll rendelkezésre. Kényelmes cipőt javasolnak a szervezők, a játék egyedül vagy néhány fős csapatban is játszható saját Androidos mobiltelefonnal. Az applikáció ingyen letölthető innen. A PLACCC Fesztivál Facebook eseménye pedig itt található.Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.