
Éjszakázoo néven először rendezik meg a magyarországi állatkertek és vadasparkok éjszakáját augusztus utolsó péntekjén. A Magyar Állatkertek Szövetsége kezdeményezésére a részt vevő állatkertek augusztus 31-én este 7 és 11 óra között is fogadják a látogatókat, akik egészen éjfélig tekinthetik meg az éjszakai élet kínálta látnivalókat.
A kezdeményezéshez a szövetség hat tagja csatlakozott: a győri, a debreceni, a miskolci, a jászberényi és a budapesti állatkert, valamint a Budakeszi Vadaspark. A szövetségen kívül a Campona Tropicarium és a poroszlói Ökocentrum vesz részt a programban. Mivel minden állatkert más és más programot állított össze, ezért mindenkinek javasolják, hogy a meglátogatni kívánt intézmény honlapjáról előzetesen tájékozódjon.
Azt már tudni lehet, hogy a budapesti állatkertben testfestést szerveznek, és fáklyákkal világítják meg a tereket. A Tropicariumban bemutatják azt a szűrőt, amely a több millió liter tengervizet tartja tisztán. A poroszlói Ökocentrumban a vállalkozó kedvűek búvárruhát öltve, karnyújtásnyi távolságból figyelhetik meg a vizák életét.
A budapestiek és a főváros környékén élők némi előnyt élveznek, mert egy kedvezményes jegy megváltásával léphetnek be a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, a Budakeszi Vadasparkba és a Campona Tropicariumba. Azért, hogy mindenkinek elégséges idő jusson mindhárom intézményre, a budakeszi park már reggeltől nyitva tart. A szervezők arra kérik a szülőket, hogy az esti programokon sötétség miatt jobban figyeljenek gyermekeikre, ne hagyják őket "külön utakra tévedni".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.