A Duna-Dráva Nemzeti Park Béda-Karapancsa Tájegységén van hazánk rétisasok és fekete gólyák által egyik legsűrűbben lakott területe. A háborítatlan ártéri erdők mélyén zavartalanul pihennek meg a kis és nagy kócsagok, kanalas gémek. Ligeterdeiben kockás liliom, jerikói lonc és fürtös gyűrűvirág is előfordul. A mocsárrétek, legelők növényei a réti iszalag és a mocsári aggófű. Ebbe az idilli környezetbe várják a természetbarátokat a nyár folyamán több alkalommal is egy kis kenuzásra, madárlesre és múzeumozásra.
A találkozó reggel kilenc órakor, a Mohácstól délre fekvő Kölkeden, a Fehér Gólya Múzeumnál. Innen a résztvevők saját autóikkal juthatnak el a Nemzeti Park Igazgatóság munkatársának felvezetésével a kenutúra indulási helyére. A kenutúrán szakvezető mutatja be a Duna egykori főágát, a Külső-Bédát. Kis szerencsével a híres és színes ártéri madárvilág képviselőit is meg lehet pillantani: barna kányát, szürke gémet, jégmadarat.
A kenutúra után a csapat visszatér a Fehér Gólya Múzeumba 11 órára. A 2002-ben létesült múzeum egyetlen faj – a fehér gólya – köré szervezte tárlatát. A látogatók megismerkedhetnek a fehér gólyák életével: érdekes részleteket tudhatunk meg a fészkelési szokásaikról, táplálkozásukról, vonulásukról. A program délben ér véget.
Hasznos információk
dőpontok: július 28., augusztus 4., augusztus 11., augusztus 18., augusztus 25.Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.