
Egy kiadós hőségriasztás a vízpartokra csábított minket. Azok kedvéért, akik számára a strandok a tömegek miatt nem annyira vonzóak, körülnéztünk Budapest környékén, hogy mit kínálnak a Duna-parti szabadstrandok. A pesti fürdőárak és szolgáltatások árai persze nem vetekedhetnek a benzinköltséggel, de a Dunakanyar látványa miatt megéri utazni.
A gödi Homokszigetről már sokat hallottunk, így ez az első állomásunk. Az útirány nem teljesen egyértelmű, a helyiek segítségét, vagy más humán erőforrású GPS-t érdemes igénybe venni. A 2-es főútról Alsógödnél közvetlenül a játszótér és az úgynevezett Józsi cukrászda előtt kell a Duna irányába lekanyarodni, és hamarosan megérkezünk a Feneketlen tóhoz.
A Szabadharcosok útján, a Bartók Béla utcánál található apró, egy-két hektáros tó keszeg, sügér, és törpeharcsalelőhely, de a gödiek szerint ha itt pecázunk, abból csak diétás vacsora lesz. A gyerekek viszont jól szórakoznak. "Ennyi ebihalat fogtam" – mutatja büszkén egy kisfiú a zsákmányát egy félig teli befőttesüvegben és lelkesen meséli, hogy látott békát és siklót is. A Feneketlen tó ennyit tud.
Keressük a legjobb Duna-parti helyeket!
Ha van kedvenc Duna-parti strandja Győrtől Mohácsig, ossza meg velünk néhány személyes élménnyel együtt az [email protected] címen! Akár a strandolás, akár a horgászás, akár fröccsözés élménye miatt szeret oda járni, szeretnénk megismerni a véleményét. Az írások alapján összeállítunk egy toplistát a legjobb Duna-parti helyekről.
Partjának nevezetessége a Tó büfé, ami ittjártunkkor épp zárva van, de hétvégén állítólag nagy élet van itt, a közelében pedig az az ártér található, ahonnan a gazdag madárvilágot ígérő Homokszigetre lehet átsétálni. "Most nem tud átmenni aranyos, mert túl magas a Duna, az ártér víz alatt" – magyarázza egy Duna-parti horgász, karján egy párducfej tetoválással. – "Öt méter mély lehet a víz, de ha tovább apad, akkor egy hét sem kell hozzá, és újra járható lesz az út. Sokan kijönnek olyankor strandolni" – mondja, majd ismét a harcsákra és márnákra koncentrál. A víz már nem hideg, meg lehet benne mártózni. A dunai vízminőségről keveset tudunk, így aztán a szokásos közhellyel élve, saját felelősségre ajánlják a csobbanást.
Aki ebben a vadregényes környezetben a Tó Büfénél komolyabb helyre vágyik, annak a közeli Széchenyi csárdát ajánlják a helyiek, ahol a Széchenyi-forrás ered. A Duna-part a város nagy részén kiépített. A felsőgödi vasútállomás magasságában szép parti sétány van a bicikliút mentén, és egy csárda, ahol hétfőn délben is látunk vendégeket.
Gödöt a Dunakanyar kapujának is nevezik, és bőven akad látnivalója. Ami az épületeket illeti, a Béke utcában található Arany László műfordító, népmesegyűjtő kúriája, ugyanitt nem messze a Sivó villa, a Petőfi utcában pedig a Délibáb villa áll, a városban van egy Madách-kastély, egy Schaffer kastély, amely Madách-családhoz közeli bankáré volt, és itt található a klasszicista stílusú Nemeskéri-Kiss kúria is, amelyik egy időben szintén a Madách-családé volt. A városban van lovaspark és golfálya is, és Gödhöz tartozik a Costa Constantiam nevű, késő romai kori erőd is, tizenkét tornyával.
A strandolás szabályai Gödön
Főszabályként tilos fürdeni tilos kikötők, hajóállomások közelében, vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák területén, valamint éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízfelület meg van világítva, és legfeljebb a mély víz határáig. Továbbá tilos fürdeni városokban és települések belterületéhez tartozó részeken. "Göd ugyan város, de a szigetnél nem tilos fürdeni, erről már megállapodtunk a főépítész asszonyal. Az a rész a külterülethez tartozik. A Széchenyi csárda előtti részen azonban nem szabad bemenni a vízbe – mondja Dr. Fülöp Tibor alezredes, a Dunai Vízi Rendészeti Kapitányság víziközlekedési osztályvezetője.
A következő állomásunk Verőce, ahol közvetlenül a főút mellett, a Milleniumi Harangtornyok közelében található a szabadstrand. A lépcső melletti kovácsoltvas korlát mediterrán hangulatot ad a parti lejárónak, de odalent a kabinok a napszívta, pattogzó festékkel már inkább a magyar szabadstrand-kultúra jegyeit viselik. Szépen rendben tartják amúgy a strandot, van vécé, és a partot gereblyézik. "Most, hogy vége az iskolaszezonnak, hamarosan megtelik majd a strand. A kisgyerekes családok délután 4 óra körül szoktak kijárni, amikor már nem tűz annyira a nap" - mondja a strand melletti Barna Party kisvendéglő vezetője.
Aki a nagy strandolásban megéhezik, itt pontyhalászlét 1450 forintért, kakaspörköltet 1690 forintért, birkapörköltet egy százassal drágábban kaphat. A Dreher korsója 550 forint. Mivel a koradélutáni, legnagyobb melegben érkeztünk, a napon senkit nem találunk, néhányan a szabadstrand közelében, a játszótérnél pihennek az árnyékban. Errefelé már szerényen érezhető a bő olajban sült hal illata.
"Nagy forgalom azért nincsen, egyedül vagyok itt és a lacikonyhán is" - mondja a Büfé nevű büfé pultosnője és ezzel a lendülettel eltűnik a fritőzök hátsó helyiségében. A sült hekk (amit ugye nem a Dunából fognak, és nem is a Balatonból: tengeri ragadozóhal) 10 dekánként 290 forintba kerül itt, ugyanennyi a sült kolbász. Az illatokból ítélve a söröző vendégeinek az utóbbit készíti királyi adag sült krumplival.
A part mentén egyébként megtalálhatjuk a Hét Vezér Pizzériát és Dunára néző kilátással sörözhetünk a Nautik bár teraszán. Az itallap alapján a minőségi fröccsözés nem a hely erőssége, a fehér és vörös Hajóbor decije 100 forintba kerül, palackos kivitelben pedig csak a Varga pincészet borait árulják 190 forintért. 1 liter vödrös koktél 1400 forintba kerül, aki pedig mégsem inna alkoholt, választhat a gyömölcs shake-ek közül 290-ért.
A verőcei vízpart egyedi beépítése a Duna-parti házsorral Ybl Miklós nevéhez fűződik, és nagyon szépek a parti függőkertek is. Verőcének más látnivalói is vannak, itt található a barokk stílusú Migazzi kastély a váci püspökség kezelése alatt, és a Gorka Múzeum, nagy kerámiagyűjteménnyel. A községből egyszerű eljutni a Királyréti Erdei Vasúthoz, amelyik Kismarosról indul, és a közelben van a Camelot Kalandpark is, Vác és Verőce között a Dunaparton.
A strandolás szabályai Verőcén
"A verőcei szabadstrandon nincs kijelölve a fürdésre engedélyezett terület" – mondja Dr. Fülöp Tibor. A jogszabály azonban nem tiltja, hogy megmártózzunk itt, mert községről van szó.
Nagymaros felé indultunk tovább, amelyről nem is sejtjük, hogy Verőcénél mennyivel nyüzsgőbb strandja van. A kompállomás mellett azonban jó néhányan kitelepültek már a vízpartra. Kisgyerekes családok labdáznak a vízparton, a nagyobbak az állomás lehajtója melletti büfésornál kapható vízipisztolyokért könyörögnek a szüleiknek, akik válasz helyett inkább a szemközti parton álló visegrádi vár látványában gyönyörködnek. A tinédzser lányok kis erősítő berendezéssel érkeznek, hogy tudják hallgatni David Guettát.
Csodálatos panoráma és a tíz év körüli lányok Hello Kitty-őrülete jellemzi Nagymaros szabadstrandját, fürdőruhában is jégkrémek terén is megy a japán macska. Olyannyira, hogy az Ógel Józsefné vezette büfében épp hiánycikk a 110 forintos Hello Kitty jégkrém. Csavaros fagyi viszont van 140 forintért, csokoládé és narancs tekereg a gépben.
Szemközt az Ászok sarokban láthatóan ebédidő van, sorban készülnek a paprikáslisztben sült hekkek 10 dekánként 310 forintért. Szinte minden betérő hekkezik. A férfivendégek egy csoportja épp csalódottságának ad hangot, amiért most már csak egy focimeccset nézhetünk esténként, és egyetértenek abban, hogy régen minden jobb volt, beleértve az eb- és vb-közvetítések időzítését is. Na de a hekk mindig ugyanolyan jó.
Miután nyüzsgő szabadstrandról beszéltünk, a lángos sem hiányozhat a nagymarosi miliőből. A kompállomás melletti büfésor egy siófoki bazárral vetekedik, itt a friss sütésre várva meg lehet csodálni a nagymarosi hűtőmágneseket és strandfelszereléseket. A sima és a fokhagymás lángos 220 forintba kerül, a sajtosért 330-at, a sajtos-tejfölös kombinációért 380-at kérnek. Népszerű a jégkása is, 2 decit 160 forintért, 3 decit 240-ért vehetünk.
A családok a partszakasznak csak az első, néhány méterét használják, amikor fürdenek. "Ha be akarsz menni, csak addig menj be, amíg még leér a lábad" – tanácsolja feleségének egy fiatal apa, aki a gyerekekre vigyáz a partról.
A szelídgesztenyéről híres Nagymaroson hosszú, dunai korzó vezet végig a város határáig. A Béla sétány szobrait a 2000-es milleniumi megemlékezésre készítették, és itt található a csodaszarvasos kút is. Megmászhatjuk a Kálváriadomb 168 lépcsőjét a Kálvária templomért, megnézhetjük még a Fő teret és a Monsberger teret is. Nekünk ezekre most nem volt időnk, mert indult a kompunk Visegrádra.
A strandolás szabályai Nagymarosnál
"Nagymaroson, a kompkikötő mellett van egy szabadstrand, ahol azonban tilos a fürdés" – mondta a viziközlekedési osztályvezető. Egyrészt, mert városról van szó, másrészt pedig nincs kijelölt terület a fürdésre.A következő részben a visegrádi oldalon Dunabogdány emberközeli strandját és az eldugott kisoroszi Szigetcsúcsot nézzük meg.
Vízparti gyorssegély forró napokra
Ráckeve csendes, a Dorgói-tó romantikus, a pilisszentiváni Slötyi közel van, Veresegyház retro bulinak jó. Vízpartok tömeg és hőguta ellen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.