A Virágos Magyarországért verseny idén is várja a jelentkezőket, ahogyan teszi ezt immár csaknem két évtizede. Ez az ország legsikeresebb környezetszépítő versenye, az országos mellett ma már helyi – városi, megyei, régiós – versenyeket is rendeznek, amelyek évente közel kétmillió embert mozgósítanak a rendezett, tiszta, virággal díszített környezet megteremtése érdekében.
A megmérettetést tizenkilencedik alkalommal hirdetik meg, a feltételek a korábbiakhoz hasonlók: önkormányzatok nevezhetnek, a jelentkezési lap megtalálható az interneten. A települések főterei versenyeznek majd, az őshonos flóra és fauna megőrzésére, a fenntartható fejlődés szempontjainak érvényesítésére különösen figyelnek majd a bírák. A jelentkezési határidő június 15.
A verseny egyébként a Magyar Turizmus Zrt. kiemelt projektje, hiszen magát a versenyt a turizmus indította útjára. A szervezet célja, hogy a hagyományok megőrzése és felkutatása – legyen szó akár kézműves hagyományokról is – a jövőben nagyobb szerepet kapjon, és keresik azokat a jó példákat, amelyek országos bemutatásra is méltóak.
A mozgalom továbbá fontos összekötő kapocs Európával, mivel a magyar megmérettetés része a 12 európai országot átfogó Európai Virágos Városok és Falvak versenyének. Az elmúlt két évtized alatt negyvennégy magyar település vett részt az európai versenyben igen szép eredménnyel: 7 arany-, 17 ezüst-, 10 bronz- és 10 európai érmet nyerve. 2012-ben Százhalombatta és Lövő képviseli hazánkat a versenyen.
Dr. Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere szerint a várost zöld és virágos terei, illetve gazdag kulturális programjai tették vonzó turisztikai célponttá. A város mindent megtesz azért, hogy méltó módon képviselje Magyarországot az európai megmérettetésen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.