Nézzen be 1912-ben épült budapesti házakba!

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2012. április 06. 15:00
Nézzen be 1912-ben épült budapesti házakba!

Szeretne saját városára úgy rácsodálkozni, mint az ide érkező turisták? Esetleg vidékről vagy külföldről utazik a fővárosba jövő hétvégén? Minden esetben remek program lehet a Budapest100 rendezvénye. Jó hír, hogy az április 14-15-én esedékes programok többségéért még fizetni sem kell.

A Budapest100 a százéves budapesti épületek köszöntésére önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető lakók összefogásával szerveződő program, melynek elindítója az OSA Archívum, projektgazdája a KÉK – Kortárs Építészeti Központ – olvasható a rendezvény honlapján.

2012. április 14-15-én, az 1912-ben épült, vagyis idén 100 éves budapesti épületek mutatkoznak be az érdeklődők előtt. A nyitott házak hétvégéjén nem kizárólag a jó karban lévő épületekbe vagy a műemlékekbe látogathatunk el. A program épp annyira szól a valamikori Budapestről, mint a mairól, a gyakran elhanyagolt, a felismerhetetlenségig szétszabdalt házakról. A százéves házak ünnepén 35 lakóház és 25 intézmény tárja ki kapuit a közönség előtt, és készül izgalmas programokkal. A nyitott házakba és programjaikra a bejárás szabad és ingyenes lesz.

A vezetett sétákra (ezeken 500 forintért lehet részt venni), és bizonyos épületek bejárásához szükséges előzetes regisztrációra április 10-től lesz lehetőség a Budapest100.hu-n. A részletes programot, és a meglátogatható házak listáját szintén a fenti holnapon lehet megtalálni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.