Családi programok a nemzeti ünnepre

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2012. március 09. 11:01
Családi programok a nemzeti ünnepre

Bábszínházzal, történelmi szerepjátékokkal, csángó népzenével és tánctanítással is várják a családokat március 15-én a Budai Várban.

A Kapisztrán téren a Maszka Bábszínház Furfangos csudadoktorok című előadása, kézműves foglalkozások, gólyalábasok felvonulása és a Magyar Nemzeti Rézfúvós Kvintett "Nemzeti lobogó alatt" című műsora szórakoztatja a résztvevőket. A Hadtörténeti Múzeum és Intézetnél ágyúszerelés, kisdobos képzés, fegyverbemutató, szablyavívás, korabeli öltözékben fotózás, játszóház, kokárda- és huszárcsákó készítés, míg a Magyar Országos Levéltárnál történelmi szerepjátékok várják az érdeklődőket - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az MTI-vel.

A "Birodalom, Irodalom, Forradalom" című irodalmi műsort a Szentháromság téren tekintheti meg a közönség, itt magyar vizslákat is örökbe fogadhatnak az állatbarátok. A Magyarság Házánál zenés toborzót tartanak a Nemzeti Rézfúvósok, lesz "Székely activity", az épületben pedig egyebek mellett Ismerd meg Magyarországot címmel társasjáték, huszár viselet, fegyver- és párbajvívás-bemutató, valamint huszárnóták éneklése színesíti a programokat. A Hadik szobornál a Tűz Lángja zenekar csángó népzenével mulattatja a közönséget, a vállalkozó szelleműek megismerkedhetnek a palotás tánccal.

Az Országos Széchényi Könyvtárban az érdeklődők a Heckenast nyomdagépen nyomtathatják ki a Nemzeti dalt, a Budapesti Történeti Múzeumban pedig a "Hogyan éltek a forradalmárok Budapesten?" című családi programokon vehetnek részt. A Nemzeti Táncszínházban a Magyar Mozdulatművészeti Társulat műsora és a Megszőtt vonalak címmel a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének kiállítása látható. A Dísz téren a Népművészeti Egyesületek Szövetségével közösen rendezett kirakodóvásárral és mesterségek bemutatójával várják a látogatókat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.