A Lánchídnál áll a város legöregebb akácfája

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2012. március 20. 12:13
A Széchenyi István (née Roosevelt) téren áll Budapest legöregebb akácfája, melyet állványrendszer véd a kidőléstől. A fától alig pár méterre koronázták magyar királlyá I. Ferenc Józsefet, majd túlélte mindkét világháborút is. Budapest legöregebb fája Budán található, egy magánkertben: az öreg krími hárs még Mátyás király vadaskertjéből maradhatott fenn.

Budapest legöregebb akácfája a Lánchíd pesti hídfőjénél található, tartógerendákkal dúcolták alá a Főkert munkatársai, hogy ne dőljön ki. Nyilvántartásuk szerint a famatuzsálemet még 1789-ben ültették, törzsének körmérete 417 centiméter. Az akácfa a 30-as években kezdhetett el dőlni, majd miután a nyolcvanas évekre az egyik vezérága teljesen elszáradt, gerendákkal kellett alátámasztani.

Az öreg akác Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az öreg akác a jelenlegi Nyugati pályaudvar környékén álló Schulek-féle faiskolából származik, az akkori Duna-partra telepített, Pest első fasorának utolsó, még élő tagja, áll a Főkert oldalán. A fa ott állt az Alagút, a Lánchíd és az Akadémia épületének építésekor, az 1848-as forradalom idején, és tőle alig pár méterre koronázták magyar királlyá I. Ferenc Józsefet. Túlélte a világégéseket, az utolsó 220 év minden viharát. Az 1930-as években még életerős, egészséges fa volt, bár enyhe dőlése egy korai képeslapon már észrevehető.

A hetvenes években készült képen a fa dőlése már jelentős, a korona északi vezérága már csak torzó, a nyolcvanas évekre az ág teljesen elszáradt, így csak az egykori korona déli vezérága maradt meg. A fa a Duna-parton folyamatosan ki van téve az uralkodó északnyugati szélnek, mely a régi aládúcolást lassan kifordította a helyéről. A Főkert tavaly nyáron épített új támaszrendszert az öreg akácnak.

Metszik az öreg akácot Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Budapest legöregebb fája minden valószínűség szerint egy krími hárs (Tilia x euchlora), ami vagy kétszáz évvel idősebb a belvárosi akácnál. A magánterületen (II. kerület, Gazda u 45.) álló, védett fa feltehetően Mátyás király vadászerdejéből maradt fenn, kora elérheti az 500 évet. Törzsének átmérője több mint két méter.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.