Eleget, vagy nem eleget? Már világrajövetelünk első napjától befolyásolja életünket alvásminőségünk, és pihenésünk hossza.
Holland pszichológusok összegezték: az álomszuszékok kilenc óránál többet alszanak, s gyakorta a déli szunyókálást is kihasználják, ha tehetik. Ezzel együtt nem mindenki érzi pihentebbnek magát:, habár sikerült a számára megszokott 7-8 órát aludnia. De szép számmal vannak olyanok is, akik 5- 6 órás alvás után pihenten, frissen ébrednek. Ma is tartja a felfogás, hogy a felnőtteknek öt óra alvás is elegendő, 6-7 óra kell a fiataloknak, 8 óra a nőknek, 9 óra a gyerekeknek.
A keveset alvók táborába tartozott: Nagy Frigyes, Edison, Beethoven, Ady Endre. Híres hétalvó volt. Goethe, Heine, Einstein, akik 12 órát szerettek aludni ébren viszont nem vesztegették az idejüket.A holland szakemberek azt is megfigyelték, hogy a születésüktől keveset alvók ? vagyis azok a babák, akiket az édesanyjuk se éjjel, se pedig nappal nem tudott hosszasan álomba ringatni ? felnőtt korukban hajlamosabbak a lehangoltságra, a depresszióra. Míg azok, akik mindig is elegendő időt aludtak, magabiztosak, tevékenyek és kiegyensúlyozottak.
A legnehezebb helyzetben azok vannak, akik három műszakban dolgoznak, mivel a bioritmusok felborul, így a szervezetük egy idő után nem tudja mihez is alkalmazkodjon. Ők ezért általában rendszeresen fáradtak, aluszékonyak, kimerültek.
Aki tartós alvásproblémával küszködik, feltétlenül forduljon orvoshoz, mert a stressz mellett szervi probléma is állhat a háttérben, vagy éppen kialakulhat amiatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.